Olaszország: Dybala megdöntötte Ronaldo mezeladási rekordját

B. D. K.B. D. K.
2022.07.24. 11:41
null
Dybalát már most imádják Rómában (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma szerződtette a július elseje óta szabadon igazolható argentin támadót, Paulo Dybalát. Az argentin futballista, ami az első 24 órát illeti, megdöntötte Cristiano Ronaldo mezeladási rekordját Olaszországban – hívta fel a figyelmet a Sportbible a Corriere dello Sportra hivatkozva.

 

Paulo Dybala hatalmas népszerűségnek örvend az olasz fővárosban, olyannyira, hogy a szerződtetésének bejelentése utáni első napon többen vették meg a mezét, mint 2018-ban Cristiano Ronaldóét, amikor a Real Madridtól a Juventushoz igazolt. Ez pedig rekord Olaszországban.



Felkészülés: Dybala még nem játszott, ikszelt a Roma
Bejelentette Dybala érkezését az AS Roma – hivatalos

A 28 éves támadó középpályásnak a római csapatnál felajánlották a tízes mezt, de a Francesco Totti iránti tisztelete miatt inkább egy másik számot választott.

„Úgy hiszem, a tízes meznek az övének kell maradnia. Ő a városnak és a szurkolóknak is sokat jelent. Megköszöntem neki a felajánlást, mert egy ilyen mez viselése nagy megtiszteltetéssel és felelősséggel jár” – idézte Dybala szavait a Sportbible.

„Ez még mindig az ő meze. Talán egy nap felveszem, de most boldog vagyok, hogy a 21-esben játszhatok, mert ez a szám akkor volt az enyém, amikor beindult a karrierem” – mondta az AS Roma új igazolása. Hozzátette, hogy reméli, itt is sikeres lesz majd.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36