Serie A: hosszabbított algériai középpályásával a Milan

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 21:11
null
Iszmael Bennaszer 2027-ig hosszabbított az AC Milannál (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) 17 forduló után harmadik helyen álló, címvédő AC Milan a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2027 nyaráig meghosszabbította a csapatot 2019 óta erősítő algériai középpályása, Iszmael Bennaszer szerződését.

A Franciaországban született, s korosztályos szinten is a franciákat erősítő, de már 44-szeres algériai felnőttválogatott Bennaszer az Arles-nál nevelkedett, majd 2015 és 2017 között az angol Arsenalnál volt, de tétmérkőzésen nem lépett pályára. Az „ágyúsokhoz” kapcsolódó második évét kölcsönben a francia másodosztályú Tours-nál tudta le, majd 2017-ben az olasz élvonalbeli Empolihoz szerződött, melyet két évig erősített, mielőtt megszerezte volna az AC Milan.

A 25 éves középpályás a milánói piros-feketéknél eddig 129 mérkőzésen lépett pályára, s négy gólt szerzett.

 


 

Legfrissebb hírek

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
4 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
19 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
22 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik