Serie A: a Juve „lenyúlná” Lukakut az Inter orra elől – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.07.08. 23:02
null
Romelu Lukaku maradna az Internél, de Torinóban is kiköthet (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) érdekelt Internazionale továbbra sem tudott megegyezni a Chelsea-vel Romelu Lukaku vételáráról, miközben a Corriere dello Sport információi szerint a Juventus „surranópályán” próbálja megszerezni a belga csatárt a milánói együttes orra elől.

 

Romelu Lukakunak 2026. június 30.-ig szól a szerződése a londoni „kékeknél”, de a belgának nem áll szándékában visszatérni az angol klubhoz, annak dacára, hogy a frissen kinevezett menedzser, Mauricio Pochettino azt nyilatkozta, hogy Lukakut is „várja a csapat felkészülésére, valamint elvárja, hogy a belga tiszteletét tegye az irodájában”.

A 191 centiméter magas támadó szívesen folytatná az Internél (sokatmondó részlet, hogy sajtóhírek szerint a szaúdi Al-Hilal évi 45 millió eurós ajánlatát is visszautasította), és korábbi fizetése egy részéről is lemondana a kék-fekete együttes kedvéért (a mögöttünk álló idényben az Inter és a Chelsea közösen állta Lukaku évi 8.5 millió eurós gázsiját). A gond csak az, hogy az Inter még mindig nem fizette ki a Chelsea által követelt 30 millió eurót a csatárért, a Juventus pedig ezt használná ki.

A torinói együttes vezetőedzője, Massimiliano Allegri nagyra tartja Lukakut, a klub egyik képviselője pedig el is kezdte a tárgyalásokat a nyugat-londoni klubbal. Amennyiben az Inter nem tud megegyezni a Chelsea-vel, úgy a Juventus hajlandó kifizetni az angolok által kért összeget – a kérdés már csak az, hogy Lukaku melyik csapat mellett teszi le a garast.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52