Juventus: Pogba ügynöke szerint a játékos nem akart szabályt szegni

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 12:13
null
Paul Pogba helyzetét az ellenpróba mentheti meg (Fotó: Getty Images)
Nem akart semmilyen vétséget elkövetni Paul Pogba, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) érdekelt Juventus francia középpályása – állítja a játékos ügynöke egybehangzó olasz sajtóhírek szerint.

„Az ellenpróba eredményeire várunk, addig semmi konkrétumról nem beszélhetünk. – nyilatkozta a Tuttosportnak és a Calciomercatónak Rafaela Pimenta, a futballista brazil ügynöke. – Annyi biztos, hogy Paul Pogba soha nem akarta megszegni a szabályokat.”

A francia középpályás tehát ellenpróbával bizonyítaná ártatlanságát, vagy legalább azt, hogy a tiltott szer tudtán kívül került a szervezetébe.

Paul Pogbát még az olasz bajnokság 1. fordulójában, az Udinese elleni augusztus 20-i mérkőzés után ellenőrizték, egy olyan meccset követően, amelyiken nem is lépett pályára. A La Gazzetta dello Sport és a Corriere dello Sport által megszellőztetett információ szerint szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak a szervezetében. Az illetékes olasz doppingellenes szervezet, a Tribunale Nazionale Antidoping időközben megnevezte Paul Pogbát, és ideiglenesen felfüggesztette a doppingszabályok ellen vétő labdarúgó játékjogát.

 

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
14 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik