Serie A: hiába a sok helyzet és az emberelőny, kikapott a Torino a Laziótól

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 22:42
Kiharcolta a győzelmet a Lazio (Fotó: Getty Images)
A Lazio 2–0-ra verte idegenben a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának nyitómeccsén.

Az első játékrészben egyértelműen a Torino uralta a pályát, a Laziónak szinte semmilyen beleszólása nem volt a játék alakulásába. A hazaiak viszont még annak ellenére sem tudták megszerezni a vezetést, hogy összesen 13-szor tüzeltek kapura. 

A fordulás után pedig a sok kimaradt lehetőségnek meg is lett a böjtje. Az 51. percben ugyanis – szinte a semmiből – a rómaiak jutottak előnyhöz, miután Mattéo Guendouzi használt ki egy gyönyörűen hozzá passzolt labdát a kapu előtt. A gól nagy lendületet adott a vendégeknek, így hamar érkezett is a második találat. Danilo Cataldi az 57. percben lőtt csodálatos kapufás gólt, azaz növelni tudta a különbséget a Lazio. A 79. percben emberelőnybe került a Torino Mario Gila kiállítása után, viszont ez sem javított a hazaiak helyzetkihasználásán – maradt a 0–2

OLASZ SERIE A 
A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Torino–Lazio 0–2 (Guendouzi 51., Cataldi 57.)
Kiállítva: Gila (79., Lazio)

1. Internazionale24203159–12+4763
2. Juventus25166338–17+2154
3. Milan25164549–31+1852
4. Atalanta24143747–23+2445
5. Bologna25129437–23+1445
6. Roma25125845–30+1541
7. Lazio25124931–26+540
8. Fiorentina25115937–29+838
9. Napoli24106833–28+536
10. Torino2599723–22+136
11. Monza2589825–30–533
12. Genoa2579926–31–530
13. Lecce25591124–39–1524
14. Udinese25314825–38–1323
15. Frosinone25651432–52–2023
16. Empoli25571319–38–1922
17. Verona25481323–34–1120
18. Sassuolo24551429–45–1620
19. Cagliari25471423–46–2319
20. Salernitana25271620–51–3113
AZ ÁLLÁS

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
15 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
3 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
5 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
21 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik