Serie A: a Sassuolo ellen tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát a Roma

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 19:57
Lorenzo Pellegrini gólja három pontot ért a Romának a Sassuolo ellen (Fotó: Getty Images)
Az AS Roma hazai pályán Lorenzo Pellegrini góljával 1–0-ra nyert a kiesés elől menekülő Sassuolo ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában, ezzel a fővárosiak ötmeccsesre nyújtották bajnoki veretlenségi sorozatukat.

 

A kevés helyzetet hozó mérkőzésen a hazaiak voltak valamivel aktívabbak, de a vezetésük sokáig, egészen az 50. percig váratott magára a múlt héten hétmeccses nyeretlenségi sorozatát megtörő Sassuolo ellen. Lorenzo Pellegrini távoli átlövése talált utat a vendégek kapujába (VIDEÓ ITT), ez pedig 1–0-s győzelmet és három pontot jelentett a fővárosiaknak, akik ötmeccsesre nyújtották bajnoki veretlenségi sorozatukat.

A Roma–Sassuolo mérkőzéssel egy időben rendezték volna az Atalanta–Fiorentina rangadót is, de ezt elhalasztották, mert a mérkőzés délelőttjén olyan rosszul lett a firenzeiek igazgatója, Joe Barone, hogy kórházba kellett szállítani, ahol többek között Vincenzo Italiano és a Fiorentina játékosai is meglátogatták. A Football Italia azt írja, hogy Baronét szívinfarktus gyanúja miatt intenzív osztályon kezelik.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Roma–Sassuolo 1–0 (Lo. Pellegrini 50.)
Atalanta–Fiorentina – elhalasztva
KÉSŐBB
20.45: Internazionale–Napoli (Tv: Sport1)
KORÁBBAN
Verona–Milan 1–3 (Noslin 64., ill. T. Hernandez 44., Pulisic 50., Chukwueze 80.)
Juventus–Genoa 0–0

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Monza–Cagliari 1–0 (Maldini 42.)
Udinese–Torino 0–2 (Zapata 10., Vlasic 53.)
Salernitana–Lecce 0–1 (Gyömbér 17. – öngól)
Frosinone–Lazio 2–3 (Lirola 13., Seddira 70., ill. Zaccagni 38., Castellanos 57., 62.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Empoli–Bologna 0–1 (Fabbian 90+4.)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Internazionale28243170–13+57 75 
2. Milan29195555–33+22 62 
3. Juventus29178444–23+21 59 
4. Bologna29159542–25+17 54 
5. Roma29156855–35+20 51 
6. Atalanta28145951–32+19 47 
7. Napoli28128843–32+11 44 
8. Fiorentina28127941–32+9 43 
9. Lazio291341236–33+3 43 
10. Monza29119932–36–4 42 
11. Torino291011828–26+2 41 
12. Genoa298101131–36–5 34 
13. Lecce296101326–45–19 28 
14. Udinese294151028–44–16 27 
15. Verona29681526–39–13 26 
16. Cagliari29681529–50–21 26 
17. Empoli29671622–43–21 25 
18. Frosinone29661737–60–23 24 
19. Sassuolo29651833–56–23 23 
20. Salernitana29281923–59–36 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12
Ezek is érdekelhetik