Serie A: az Empoli kapusa nagy napot fogott ki, de a Bologna csak kikaparta a gesztenyét

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 22:44
A Bologna végül begyűjtötte mindhárom pontot (Fotó: Getty Images)
A Bologna 1–0-ra nyert Empoliban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójának nyitó mérkőzésén, pénteken.

Az első nagyobb gólszerzési lehetőségeket a Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Bologna alakította ki, a félidő feléhez közeledve Elia Caprile több szép védést is bemutatott. A kiesés elkerüléséért küzdő Empoli nem tudott helyzetbe kerülni, míg a vendégek a 40. percben ismét megdolgoztatták a hazaiak kapusát. Aztán a szünet előtt M'Baye Niang lódulhatott meg ziccerben (talán lesről), de egy visszaérő védő még épp közbelépett a lövése előtt.

A 80. percben Alexis Saelemaekers szerezhette volna meg a vezetést a Bolognának, ám Caprile ezúttal is hárítani tudott. Majd pár perccel később újra megtette ezt! Egyértelműen ő nyújtotta a pályán a legjobb teljesítményt, és a végére annyira megbabonázta az ellenfeleket, hogy Riccardo Orsolini egészen közelről fölé bombázott.

Aztán mikor már elkönyveltük volna a döntetlent, a Bologna a 94. percben csak bevitte a mindent eldöntő találatát, Giovanni Fabbiant ünnepelhették a társak (0–1).

Győzelmével a Bologna megerősítette helyét a negyedik pozícióban.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Empoli–Bologna 0–1 (Fabbian 90+4.)

SZOMBATON
15.00: Monza–Cagliari
15.00: Udinese–Torino (Tv: Sport2)
18.00: Salernitana–Lecce (Tv: Sport2)
20.45: Frosinone–Lazio (Tv: Sport2)

VASÁRNAP
12.30: Juventus–Genoa (Tv: Sport2)
15.00: Verona–Milan (Tv: Sport2)
18.00: Roma–Sassuolo (Tv: Sport2)
18.00: Atalanta–Fiorentina
20.45: Inter–Napoli (Tv: Sport2)

   
 MGyDVL–KGkP
1. Internazionale28243170–13+5775
2. Milan28185552–32+2059
3. Juventus28177444–23+2158
4. Bologna29159542–25+1754
5. Roma28146854–35+1948
6. Atalanta28145951–32+1947
7. Napoli28128843–32+1144
8. Fiorentina28127941–32+943
9. Lazio281241233–31+240
10. Monza28109931–36–539
11. Torino28911826–26038
12. Genoa28891131–36–533
13. Udinese28415928–42–1427
14. Verona28681425–36–1126
15. Cagliari28681429–49–2026
16. Lecce285101325–45–2025
17. Empoli29671622–43–2125
18. Frosinone28661635–57–2224
19. Sassuolo28651733–55–2223
20. Salernitana28281823–58–3514

 

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
13 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
15 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik