Gól nélküli döntetlent játszott a Roma Leccében

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.01. 19:59
A Roma nem bírt a Leccével (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójában a Roma 0–0-t játszott Leccében.

A bajnokságban öt mérkőzés óta veretlen Roma a Leccéhez látogatott. Az első félidő a hazaiakról szólt, Roberto Piccoli kevéssel a bal kapufa mellé lőtt, akárcsak Antonio Gallo a félidő közepén. Patrick Dorgu ugyan már eltalálta a kaput, de Mile Svilar a helyén volt, míg a hajrában Angelino révén a rómaiak is veszélyeztettek.

A 71. percben két csere hozta össze a legnagyobb vendéghelyzetet: Stephan El Shaarawy sarokkal hozta ziccerbe Houssem Aouart, a középre érkező lövést Wladimiro Falcone bravúrral szögletre ütötte.

Ezt leszámítva a Lecce volt a kedvezményezőbb, a hazaiak összesen 27-szer próbálkoztak kapura lövéssel, ám gólt végül egyik csapat sem szerzett. Az egy pontnak a meccs képe alapján a Roma örülhet jobban, de a kiesés elől menekülő hazaiaknak a bennmaradás szempontjából ez az egy pont is sokat jelenthet.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Lecce–Roma 0–0
Később
20.45: Internazionale–Empoli (Tv: Sport1)

Korábban
Bologna–Salernitana 3–0 (Orsolini 14., Saelemaekers 44., Likojannisz 90+2.)
Cagliari–Verona 1–1 (Sulemana 74., ill. Bonazzoli 30.)
Sassuolo–Udinese 1–1 (Defrel 41., ill. Thauvin 44.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Atalanta 0–3 (Al. Mirancsuk 26., Scamacca 45., Koopmeiners 88.)
Genoa–Frosinone 1–1 (Gudmundsson 30. – 11-esből, ill. Reinier 36.)
Torino–Monza 1–0 (Sanabria 69.)
Kiállítva: Pessina (Monza, 72.)
Lazio–Juventus 1–0 (Marusics 90+3.)
Fiorentina–Milan 1–2 (Duncan 50., ill. Loftus-Cheek 47., Leao 53.)

1. Internazionale29244171–14+57 76 
2. Milan30205557–34+23 65 
3. Juventus30178544–24+20 59 
4. Bologna30169545–25+20 57 
5. Roma30157855–35+20 52 
6. Atalanta29155954–32+22 50 
7. Lazio301441237–33+4 46 
8. Napoli30129944–36+8 45 
9. Torino301111829–26+3 44 
10. Fiorentina291271042–34+8 43 
11. Monza301191032–37–5 42 
12. Genoa308111132–37–5 35 
13. Lecce306111326–45–19 29 
14. Udinese304161029–45–16 28 
15. Verona30691527–40–13 27 
16. Cagliari30691530–51–21 27 
17. Empoli29671622–43–21 25 
18. Frosinone30671738–61–23 25 
19. Sassuolo30661834–57–23 24 
20. Salernitana30282023–62–39 14 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik