Gulácsiék csapattársa végleg Olaszországba igazolt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.05.31. 10:46
Daniele De Rossi elégedett volt Angelinóval, a spanyol játékost le is igazolta a Roma (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma a klub honlapján jelentette be, hogy végleg leigazolta Lipcséből Angelinót.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig az idény első felében a török Galatasaraynak adta kölcsön Angelinót. A spanyol balszélső épphogy visszatért Németországba, a lipcseiek újabb kölcsönszerződést kötöttek, ezúttal Olaszország és az AS Roma volt a partner.

Angelino 20 mérkőzésen lépett pályára az olasz fővárosban, a Roma az Európa-ligában elődöntőig jutott, míg a bajnokságban a hatodik helyen zárt. A klub most a hivatalos oldalán jelentette be, hogy él a kölcsönszerződésben szereplő kivásárlási joggal és nyolcmillió euróért szerződteti a spanyol játékost. Ezzel egy időben a Leipzig is elköszönt a futballistától.

A 27 éves Angelino a Manchester City utánpótlásában nevelkedett, azonban a felnőttcsapatban mindössze 15 mérkőzésen lépett pályára. Karrierjét folyamatos kölcsönszerződések jellemezték. Spanyolországban megfordult a Gironánál és a Mallorcánál, míg Hollandiában a Bredánál és a PSV-nél. 2021-ben egy másfél éves kölcsönszerződés után igazolt az RB Leipzighez, azonban Lipcsében sem tudott megragadni. Egy évet a Hoffenheimnél, majd fél évet a Galatasaraynál töltött Róma előtt.

 

 

Legfrissebb hírek

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39