Sorozatban negyedszer ikszelt a Juve, most a Roma vendégeként

H. Á.H. Á.
2024.05.05. 22:43
Talán Bremer (fekete-fehérben) sem hitte volna, hogy a 31. percben a végeredményt állítja be (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén vívták a forduló rangadóját: a harmadik helyen álló Juventus az ötödik helyet elfoglaló Roma otthonába látogatott, ahol a felek küzdelmes mérkőzésen 1–1-re zártak egymással.

 

A három döntetlennel a háta mögött érkező Juventus kezdett valamivel aktívabban, ám Mile Svilar kapust nem tudták Dusan Vlahovicsék megdolgoztatni: az első tíz percben csak kaput elkerülő kísérletekkel jelentkeztek. A hazaiak viszont az első veszélyes támadásuk végén meg is szerezték a vezetést: Romelu Lukaku igazi lesipuskás módjára pofozta be a labdát a kapuba azt követően, hogy a jobb oldalon szövődő akció végén Tommaso Baldanzi közeli lövése a belga csatár elé került Wojciech Szczesnyről.

A gól után csak még élvezetesebbé vált az addig sem rossz mérkőzés, és a mindkét csapatnak akadtak gólszerzési lehetőségei, majd miután bő negyedórát hátrányban futballozott a Juventus, Federico Chiesa jobbról betekert labdáját Bremer 8 méterről a jobb alsóba fejelte, kiegyenlítve az állást.

Az első félidőben gól már nem esett, ahogy a szünet után sem. Hiába volt a második 45 percben mindkét félnek több nagy lehetősége is az újabb gól megszerzésére, 1–1-es döntetlennel zárult a mérkőzés – a vendégek sorozatban negyedik bajnokijukon zártak egy ponttal.

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Roma–Juventus 1–1 (R. Lukaku 15., ill. Bremer 31.)
KORÁBBAN 
Milan–Genoa 3–3 (Florenzi 45., Gabbia 72., Giroud 75., ill. Retegui 5., 87. – az elsőt 11-esből, Ekuban 48.)
Empoli–Frosinone 0–0
Hellas Verona–Fiorentina 2–1 (D. Lazovics 13. – 11-esből, Noslin 59., ill. Castrovilli 42.)
Cagliari–Lecce 1–1 (Mina 26., ill. Krstovic 84.)

HÉTFŐ
18.00: Salernitana–Atalanta (Tv: Sport1)
20.45: Udinese–Napoli (Tv: Sport1)
SZOMBAT
Monza–Lazio 2–2 (Djuric 75., 90+2., ill. Immobile 11., Vecino 83.)
Sassuolo–Internazionale 1–0 (Laurienté 20.)
PÉNTEK
Torino–Bologna 0–0

1. Internazionale35285281–19+62 89 
2. Milan35218667–42+25 71 
3. Juventus351812548–27+21 66 
4. Bologna351713549–27+22 64 
5. Roma35179962–42+20 60 
6. Atalanta331761061–37+24 57 
7. Lazio351751345–37+8 56 
8. Fiorentina341481251–39+12 50 
9. Napoli3413111052–43+9 50 
10. Torino3511141031–310 47 
11. Monza3511121238–46–8 45 
12. Genoa3510131241–43–2 43 
13. Lecce358131432–50–18 37 
14. Verona358101733–46–13 34 
15. Cagliari357121637–60–23 33 
16. Frosinone357111743–63–20 32 
17. Empoli35881926–50–24 32 
18. Udinese344171332–51–19 29 
19. Sassuolo35782041–70–29 29 
20. Salernitana34292326–73–47 15 

 

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29