A Lazio és a Milan legendája lett a Monza új edzője

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 19:27
Adriano Galliani, a Monza vezérigazgatója fogadta Alessandro Nestát (Fotó: AC Monza)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Monza a hivatalos honlapján bejelentette, hogy július 1-től Alessandro Nesta lesz a csapat új vezetőedzője.


A 48 éves védőklasszis, aki világbajnok lett az olasz válogatottal 2006-ban, egy évre szerződött, de megfelelő feltételek teljesülése esetén a kontraktus plusz egy évvel meghosszabbodik.

Nesta játékosként a legnagyobb klubsikereit a Lazióval és a Milannal érte el. A Lazióval olasz bajnokságot, két Olasz Kupát és KEK-et nyert. A Milannal kétszer lett első az olasz bajnokságban és egyszer az Olasz Kupában, valamint két Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert.

Az olasz nemzeti együttesben 78-szor szerepelt.

Trénerként a Miami FC-nél, a Perugiánál, a Frosinonénál és a Reggianánál szerzett tapasztalatokat.

A Monza az első munkája edzőként az olasz élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik