A Lazio húzott egy „Mendilibart”, Marco Baroni az új vezetőedző – hivatalos

M. B.M. B.
2024.06.11. 18:06
Marco Baroni (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonabeli Lazio a hivatalos honlapján közölte, hogy Marco Baroni lett a távozó Igor Tudor utódja a csapat kispadján.

A római klub edzőválasztása kissé váratlan, de láttunk már példát arra, hogy egy felsőházi topligás klub egy rutinos, de alapvetően az élvonal és a másodosztály között liftező együtteseknél dolgozó trénert nevez ki. Egy éve a Sevilla José Luis Mendilibarban látta meg a fantáziát – a baszk tréner emlékezetes módon El-győzelemre vezette az andalúzokat –, most pedig a „sasok” elnöke és egyben tulajdonosa, Claudio Lotito nyúlt ugyanehhez a módszerhez.

A 60 éves Marco Baroni – aki korábban olyan csapatoknál dolgozott, mint a Reggiana, a Cremonese vagy a Frosinone – eddigi legnagyobb sikere az volt, amikor a 2021–22-es idényben az élvonalba vezette a Leccét, majd benntartotta a pugliaiakat. Az mögöttünk hagyott idényben Baroni a Hellas Veronát irányította, s a 13. helyre kormányozta a sárga-kék gárdát.

A Lazio közleménye szerint a játékosként a városi rivális Romát is erősítő szakember „többéves szerződést” írt alá.

 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Malen mesterhármast szerzett, a Roma egy négyessel küldte haza a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.08.24. 22:44

Ezt csak az Inter ronthatja el? – Serie A-beharangozó, 1. rész

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 17:49