Tizenöt év után ismét Kassán játszik az AS Roma! – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.06.12. 20:19
Szerdán jelentették be hivatalosan is, hogy létrejön a találkozó (Fotó: CICON)
Idén nyáron a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa a sztárokkal teletűzdelt olasz AS Romával játszik majd felkészülési mérkőzést a Kassai Futball Aréna ünnepélyes megnyitóján – jelentették be szerdán az aréna gyepszőnyegén tartott sajtóeseményen.

„Szlovákia negyedik legnagyobb stadionja, a Kassai Futball Aréna most már teljesen elkészült, és szeretnénk egy emlékezetes mérkőzéssel, hivatalosan is megnyitni az UEFA által adható legmagasabb minősítéssel rendelkező stadiont. Két hónap intenzív munka után bejelenthetjük, hogy július 22-én 17 órától az első osztályú Niké Ligában játszó FC Kassa ellenfele az Európa-liga idei elődöntőse, a háromszoros olasz bajnok, kilencszeres kupagyőztes, a két évvel ezelőtti Európa-konferencialiga-győztes AS Roma lesz” – mondta a Kassai Futball Aréna vezérigazgatója, Peter Schmiedl a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény szerint.

„Le a kalappal a Futball Aréna vezetősége és vezérigazgatója előtt, amiért sikerült leszervezni egy ilyen nagy múltú klub Kassára érkezését. Bízom benne, hogy telt ház lesz. Van egy kis nosztalgikus érzésem, hiszen a legendás Francesco Totti vezetésével éppen tizenöt évvel ezelőtt az AS Roma Európa-liga-mérkőzésen már Kassára látogatott. Akkor az MFK Kosice 2009. augusztus 20-án 8450 néző előtt három hármas döntetlent játszott” - mondta Dusan Trnka, az FC Kassa elnöke.

Érdekesség, hogy az AS Roma jelenlegi vezetőedzője, Daniele De Rossi akkor kezdőjátékosként végig a pályán volt.

 

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Felkészülés: Tóth Alex megszerezte első gólját a Bournemouthban; a Bayern 15–0-ra győzött

Német labdarúgás
2026.07.30. 20:32

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Felkészülés: a távozás előtt álló Yaakobishvili kezdett a Gironában; az Atlético simán megverte a Getafét

Minden más foci
2026.07.29. 23:08

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 10:15

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34