A Milan elhozná Álvaro Moratát az Atletiből

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 19:29
Álvaro Morata Milanóba költözhet (Fotó: Getty Images)
Spanyol és olasz sajtóhírek szerint az olasz élvonalbeli (Serie A) Milanban folytathatja pályafutását a spanyol labdarúgó első osztályban (La Liga) szereplő Atlético Madrid játékosa, Álvaro Morata.

 

A hírek szerint a 31 esztendős támadó nem érzi jól magát Spanyolországban, így hiába köti még két évig szerződés az Atlético Madridhoz, csapatot és országot válthat. A spanyol AS és az olasz La Gazzetta dello Sport értesülései alapján Álvaro Morata három évre írhat alá az AC Milanhoz.

Azt már régóta tudni, hogy a milanói klub csatárt keres. Korábban a Bologna holland válogatott játékosa, Joshua Zirkzee szerepelt a kívánságlista élén, de azóta kikerült a képből, amit Zlatan Ibrahimovic is megerősített.

„Dolgozunk a keret kialakításán, de nem sietünk sehová – mondta el az egykori futballista, a piros-feketét tanácsadója a klub hétfői sajtótájékoztatóján. – Biztosan lesznek új igazolások, jelenleg zajlanak a tárgyalások. Zirkzee már a múlt, más neveket pedig nem szeretnék mondani. Nem vagyok csalódott – sok mindent pletykálnak, de az ilyen híresztelések nem feltétlenül fedik a valóságot. Szeretnénk egy 30 fős keretet, és nyilván lesznek érkezők és távozók is. Bizonyos posztokon először helyet kell felszabadítanunk, hogy új játékost igazolhassunk.”

Egyes források szerint 13, mások szerint 15 millió eurót fizethet a Milan a madridi egyletnek Morata játékjogáért, aki évi négymillió eurót kereshet a jelenlegi hatmillió helyett. Bár a játékos állítólag négyéves szerződést szeretne, évi ötmilliós bérrel. Az olaszok pillanatnyilag válaszra várnak, azonban a csatár döntést csak az Európa-bajnokság után hoz majd, ahol a spanyol válogatottal most a fináléba jutásért harcol – a franciák elleni elődöntőt ma 21 órától rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
3 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
22 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik