A Veronától igazolt kolumbiai védőt a Juventus

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 20:27
Juan Cabal öt évre írt alá a Juventusnál (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) legutóbbi idényét bronzérmesként záró Juventus bejelentette, hogy megszerezte a Hellas Veronától a kolumbiai védőt, Juan Cabalt, aki öt évre írt alá.

A balhátvédként és akár belső védőként is bevethető 23 éves kolumbiai Cabal két éve hagyta el Kolumbiát, miután hazája egyik legnagyobb klubjánál, az Atletico Nacionalnál fiatal kora ellenére 50 mérkőzésen lépett pályára, míg az olasz élvonalbeli Veronánál két év alatt 34 mérkőzésen kapott lehetőséget.

A 23 éves labdarúgóval komolyan számol az előző idényben bronzérmes Juventus, ugyanis öt évre, 2029-ig szóló szerződést kötött Caballal, akiért Fabrizio Romano szerint 11 millió eurót fizettek a torinóiak (további 2 milliós bónusszal), de a vételár 20 százaléka a Nacionalt illeti.

Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró azt is megjegyezte, hogy a Juventus szeretné megszereznie a francia Jean-Clair Todibót is a Nice-től.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik