Kaján Zsanett a Lazióban folytatja a pályafutását

Vágólapra másolva!
2024.07.24. 12:53
null
Kaján Zsanett a Lazio játékosa lett (Fotó: Lazio)
A magyar női labdarúgó-válogatott egyik meghatározó játékosa, Kaján Zsanett a Lazióban folytatja a pályafutását.

„Tetszett a klub struktúrája és hogy jó csapatot akarnak építeni, továbbá nagy múltja van, így nem tudtam nemet mondani erre a lehetőségre” – mondta a 26 éves támadó a római együttes honlapján, ahol vezető hírként számoltak be a szerződtetéséről.

Kaján kifejtette, legszívesebben tízesként futballozik, de ott játszik, ahova az edző beteszi, ugyanis több poszton is bevethető, így például széleken is. Reményei szerint gólokkal és gólpasszokkal segíti a Sasokat, de azt tartja a legfontosabbnak, hogy a csapat sikeres legyen.

Kaján a Ferencvárosban kezdte a pályafutását, majd az MTK-ban játszott, mielőtt az Egyesült Államokba költözött. Az 50 válogatott fellépésén kilencszer eredményes labdarúgó 2022 óta játszik Olaszországban, előbb a Fiorentinát, majd a Comót erősítette.

Legfrissebb hírek

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Serie A: Rómában oktatta a Laziót a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 22:45

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 11:37

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

A Premier League-ből kaphat vetélytársat a Lazio Tóth Alex ügyében – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 13:50

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 14:04

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04
Ezek is érdekelhetik