Mottának nem kell, De Rossi viszont vinné a Juventus Európa-bajnok szélsőjét – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.07.06. 14:51
Federico Chiesa (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint az AS Roma szerződtetné a Juventus Európa-bajnok szélsőjét, Federico Chiesát.

A 26 éves szélső az elmúlt években alapembere volt a rekordbajnok együttesnek, viszont a Massimiliano Allegri helyére érkező Thiago Motta terveiben már nem szerepel, így a Juventus szeretne minél előbb túladni a 2025 nyaráig szóló szerződéssel rendelkező játékoson. 

A mögöttünk hagyott idényben 37 tétmeccsen 10 gólt és három gólpasszt jegyző Chiesa iránt számos klub érdeklődött, de Fabrizio Romano szerint jelenleg csak a Roma tárgyal a „zebrákkal”, akik 25 millió euró körüli összegért szeretnék értékesíteni Chiesa játékjogát. Mindeközben az Il Romanista úgy tudja, hogy a klubok 20 millió euróban, valamint teljesítménybónuszokban egyeznek majd meg. 

Az ugyancsak átigazolási specialistának számító Nicolo Schira eközben megírta, hogy a fővárosi klub évi öt és fél millió eurós fizetést kínál a játékosnak, aki a múlt héten egy szaúd-arábiai klubnak is kosarat adott. 

Végül, de nem utolsósorban a Tuttosport szerint a Roma argentin húzóembere, Paulo Dybala is felhívta Chiesát, hogy a „farkasok” kötelékébe csábítsa. „Jót fogunk szórakozni Rómában” – mondta Dybala az olasz sportlap szerint. 

Fabrizio Romano mindehhez annyit tett még hozzá, hogy ha a klubok megegyeznek, Chiesa nem zárkózik el az átigazolástól.

 

 

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:10

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Felkészülés: megemlékezett Baresiről, majd kétgólos sikert aratott a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 20:00

Lois Openda három év után visszatért a Ligue 1-be – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 19:08