Serie A: Cesc Fabregas irányítja a továbbiakban az újoncot

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 17:44
Fabregas 2028-ig kötelezte el magát a klub mellett (Fotó: Como 1907)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) újonc Como Cesc Fabregast nevezte ki a csapat vezetőedzőjének, akivel négyéves szerződést kötött.

 

A korábbi világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás eddig is a klub kötelékéhez tartozott, hiszen tavaly a Comóból vonult vissza, majd a B-csapat és az U19-es együttes edzője lett. Moreno Longo távozása után novembertől egy hónapra megbízott vezetőedzőként irányította az akkor másodosztályú gárdát, Osian Roberts ideiglenes kinevezését követően pedig másodedzőként dolgozott a szakmai stábban.

A klub úgy döntött, a walesi szakember a továbbiakban fejlesztési igazgatóként segíti az egyletet, Cesc Fabregas pedig a vezetőedzői posztot tölti be – nem mellesleg részvényes is.

„Nagyon örülök, hogy vezetőedzőként vághatok neki az új szezonnak, és rendkívül hálás vagyok a vezetőségnek, hogy megbíztak ezzel a feladattal. Ugyanolyan ambiciózus vagyok, mint a klub, és szerintem ez még csak a kezdete annak, ahová ez a csapat eljuthat. Nehéz és fontos idény vár ránk, de én és a szakmai stáb többi tagja is készen áll, és mind hiszünk a sikerben” – nyilatkozta a comói együttes honlapjának a 37 éves spanyol tréner.

A Como a Serie B második helyezettjeként jutott fel az élvonalba, ahol ezt megelőzően a 2002–2003-as idényben szerepelt.


Szintén pénteken jelentette be a Como, hogy szerződtette a négyszeres spanyol válogatott Alberto Morenót. A 32 esztendős védő a Sevillában, a Liverpoolban és a Villarrealban futballozott eddig, az olaszokhoz pedig egy idényre írt alá, de a szerződése automatikusan meghosszabbodik egy évvel bizonyos feltételek teljesülése esetén. A BL- és El-győztes játékos előtt korábban már Andrea Belotti és Pepe Reina érkezését is bejelentette a klub, amely a hírek szerint Raphaël Varane-t és Mats Hummelst is meg akarja szerezni.

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59
Ezek is érdekelhetik