A Barcelonától távozó középpályást a Serie A újonca szerződtette – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 19:09
Sergi Roberto Comóban folytatja pályafutását (Fotó: Como 1907/Facebook)
Az FC Barcelonától távozó Sergi Roberto az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) egyik újoncánál, a Comónál folytatja pályafutását.

A Como a hivatalos honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött Sergi Robertóval.

„Nagyon hiszek ebben a projektben, és erre az új feladatra fontos kihívásként tekintek a pályafutásom szempontjából – mondta újdonsült klubja honlapjának a 32 éves játékos. – Találkoztam a tulajdonosokkal, s szenvedélyt és lelkesedést éreztem rajtuk. Úgy gondolom, jó döntést hoztak, és örülök, hogy ennek a részese lehetek.”

Cesc Fabregas, a csapat vezetőedzője így kommentálta a középpályás érkezését: „Sergi az egész pályafutását a világ egyik legjobb klubjánál töltötte. Sokoldalú játékos, aki különböző posztokon bevethető a középpályán, de akár szélső védőként is. Pontos passzaival és fizikai erejével igazi box-to-box játékos. Tapasztalata kulcsfontosságú lesz ebben a szezonban.”

Múlt hét elején vált hivatalossá, hogy Sergi Roberto 18 év után távozik a Barcától, ahol 2010 óta szerepelt az első csapatban, és csapatkapitány is volt. A futballista a katalánokkal kétszeres BL-győztes, hétszer volt spanyol bajnok, hatszor nyert Király-kupát. A spanyol válogatottban 2016 és 2021 között 11 alkalommal jutott szóhoz.

Nem ő az egyedüli nagy név a Comónál. Ebben a nyári átigazolási időszakban érkezett a klubhoz a vb-győztes Raphaël Varane, a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Pepe Reina, az Eb-győztes Andrea Belotti vagy a négyszeres spanyol válogatott Alberto Moreno.

Az újonc vereséggel kezdte a Serie A 2024–2025-ös idényét, az 1. fordulóban 3–0-ra kikapott a Juventustól – hétfőn 18.30-tól a Cagliari otthonában javíthat.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
10 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik