Nem brillírozott a Juventus, de így is simán behúzta a torinói derbit

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.09. 22:43
Nem sok látványos jelenetet láthattunk, de két gólt így is begyötört a Juve (Fotó: Imago Images)
A Juventus 2–0-ra megnyerte a Torino FC elleni városi rangadót (Derby della Mole) az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Tizennyolc percet kellett várni a mérkőzés első nagy helyzetére, de az rögtön gólt eredményezett: Cambiaso remek szóló végén lőtt kapura, és a Milinkovics-Szavicsról kipattanó labdát a lesipuskás Timothy Weah a hálóba pofozta.

A folytatás – ahhoz képest, hogy városi rangadóról beszélünk – kevés említésre méltó jelenetet hozott, a játék tempóját a „zebrák” diktálták, akik a vezetés birtokában nem szakadtak meg a gólszerzést illetően. A végjátékban sikeresen lezárta a mérkőzést a Juventus: a csereként beálló Conceicao beadásából Kenan Yildiz a kapus mozgásával ellentétes irányba fejelt, egyenesen a kapu bal oldalába, beállítva a végeredményt. A Juventus így már kilenc éve veretlen a városi riválissal szemben, míg hazai környezetben legutóbb 1995-ben kapott ki a „bikáktól”. 2–0

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Juventus–Torino 2–0 (Weah 18., Yildiz 84.)
Korábban
Venezia–Parma 1–2 (Caviglia 5., ill. Valeri 17., A. Bonny 68.)
Cagliari–Milan 3–3 (Zortea 2., Zappa 53., 89., ill. Leao 15., 40., Abraham 69.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: Atalanta–Udinese (Tv: Arena4)
15.00: Roma–Bologna
15.00: Fiorentina–Verona
18.00: Monza–Lazio
20.45: Internazionale–Napoli
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lecce–Empoli 1–1 (Pierotti 77., ill. Pellegri 33.)
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Como 1–1 (Vogliacco 90+2., ill. Da Cunha 17.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Napoli1181218–8+10 25 
2. Juventus126621–7+14 24 
3. Internazionale1173125–13+12 24 
4. Atalanta1171329–14+15 22 
5. Fiorentina1164122–9+13 22 
6. Lazio1171324–14+10 22 
7. Milan1153320–14+6 18 
8. Udinese1151514–16–2 16 
9. Bologna1036112–11+1 15 
10. Empoli123639–10–1 15 
11. Torino1242615–18–3 14 
12. Roma1134412–14–2 13 
13. Parma1226416–18–2 12 
14. Verona114716–24–8 12 
15. Como1224613–23–10 10 
16. Cagliari1224612–22–10 10 
17. Genoa122469–22–13 10 
18. Lecce122375–21–16 
19. Monza1115510–14–4 
20. Venezia1222811–21–10 

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
17 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik