Az Atalanta edzője: Csodás volt 2024, kár, hogy vége

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.12.29. 08:13
Gian Piero Gasperini szerint nem megismételhetetlen a 2024-es év, Marco Baroninak (jobbra) nincs hiányérzete
A Lazio elleni 1–1-gyel megszakadt az Atalanta 11 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A). Mestermérleg a rangadó után.

Bár a Lazio elleni 1–1-gyel lezárult az Atalanta 11 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, a csapat veretlenségi szériája tovább tart, immár 13 bajnoki óta. Gian Piero Gasperini, a bergamóiak edzője tudta, hogy kemény dió lesz a Lazio.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz a Lazióval, sok jó teljesítményt láttunk. Az első félidőben jobbak is voltak, mi nem tudtuk tartani a sebességet. A másodikban viszont jól játszottunk, sajnos későn jött az egyenlítés, máskülönben az olyan lökést adhatott volna, hogy megnyerjük a meccset. De mindkét csapat dicséretet érdemel, mert jól futballozott.”

Az Atalanta a döntetlennel az élen maradt, ám az előnye csak egy pont az Interrel szemben. És ha a Napoli vasárnap megveri a Veneziát, pontszámban befogja a bergamóiakat.

„2024 csodás volt, kár, hogy vége. Úgy is tűnhetett, hogy ez egy gyengébb napunk volt, de itt is át tudtuk venni az irányítást. Nem mondom, hogy megismételhetetlen ez az év. Bár az Európa-ligát nem tudjuk újra megnyerni, mivel nem játszunk benne... De az én hozzáállásom olyan, hogy mindig próbáljunk fejlődni, és ne lépjünk vissza.”

A Lazio kezéből a végén csúszott ki a győzelem, Marco Baroninak azonban nincs hiányérzete.

„Azt mondtam a srácoknak az öltözőben, hogy büszkék lehetnek a teljesítményükre az egyik bajnokesélyes ellen. A játékunk azért is kiemelendő, mert nagyon erős ellenfél ellen tudtunk így futballozni. A csapat mindent megtett, így nincs hiányérzetem a győzelem elmaradása miatt. Megvolt az esélyünk rá, hogy a második gólt megszerezve lezárjuk a mérkőzést, de sérülésekkel bajlódtunk, és mint mondtam, nagyon keményen küzdöttünk. Az Atalanta magas letámadását is jól kivédekeztük.”

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ
Lazio–Atalanta 1–1 (Dele-Bashiru 27., ill. Brescianini 88.)

Korábban
Cagliari–Internazionale 0–3 (Bastoni 53., La. Martínez 71., Calhanoglu 78. – 11-esből)
Empoli–Genoa 1–2 (Esposito 74., ill. Badelj 46., Ekuban 68.)
Parma–Monza  2–1 (Hernani 56. – 11-esből, Valenti 90+8., ill. P. Pereira 85.)
Kiállítva: Marí (Monza, 54.)

Vasárnap
12.30: Udinese–Torino
15.00: Napoli–Venezia (Tv: Match4) 
18.00: Juventus–Fiorentina (Tv: Match4) 
20.45: Milan–Roma (Tv: Match4) 

Hétfő
18.30: Como–Lecce (Tv: Match4)
20.45: Bologna–Verona (Tv: Match4)

 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Serie A: Maldini tizenegyese döntött, újra kikapott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 22:46

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46