Serie A: a Torino Ché Adams duplájával győzte le a Cagliarit

T. Z.T. Z.
2025.01.24. 22:47
Ché Adams kétszer is megvillant (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójának nyitó mérkőzésén a Torino hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Cagliarit.

Két középcsapat találkozott egymással péntek este Torinóban. A formákat tekintve viszont inkább a Cagliari volt jobb passzban, hiszen legutóbbi három meccséből kettőt is megnyert, a múlt héten pedig négy gólt is szerzett a Lecce ellen. A Torino viszont négy döntetlennel a háta mögött várta a mérkőzést, amely azonban egyértelműen a hazaiakról szólt.

A Torino skót támadója, Ché Adams kétszer is megvillant: először a 8. percben talált a Cagliari kapujába, majd a 61. percben is eredményes volt. A két gól között Valentino Lazaro találatát VAR-vizsgálat után visszavonta a játékvezető. A Cagliari az egész meccsen gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett, ezt jól jelzi, hogy a vendégek a 87. percben találták el először a Torino kapuját.

Kétgólos győzelmének köszönhetően a Torino feljött a 11. helyre a tabellán, míg a Cagliari egyelőre maradt a 14., de a hétvégi eredmények szerencsétlen alakulása esetén akár kieső pozícióba is visszacsúszhat. 

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Torino–Cagliari 2–0 (Ché Adams 8., 61.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
15.00: Como–Atalanta
18.00: Napoli–Juventus (Tv: Match4)
20.45: Empoli–Bologna (Tv: Match4)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: Milan–Parma (Tv: Match4)
15.00: Udinese–Roma
18.00: Lecce–Internazionale (Tv: Match4)
20.45: Lazio–Fiorentina (Tv: Match4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Napoli21162335–14+2150
2. Internazionale20145151–18+3347
3. Atalanta21134446–24+2243
4. Lazio21123637–28+939
5. Juventus21813–34–17+1737
6. Fiorentina2096533–21+1233
7. Bologna2089332–26+633
8. Milan2087529–21+831
9. Roma2176831–27+427
10. Udinese2175924–32–826
11. Torino2268823–26–326
12. Genoa2158818–30–1223
13. Como2157926–34–822
14. Cagliari22561123–36–1321
15. Empoli2148920–28–820
16. Parma2148926–36–1020
17. Lecce21551115–36–2120
18. Verona21611424–47–2319
19. Venezia21361219–34–1515
20. Monza21271220–31–1113

 

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53