Serie A: Dybala góljával nyert a Roma Velencében

P. K.P. K.
2025.02.09. 14:25
Paulo Dybala lőtte a Roma gólját a Venezia ellen (Fotó: x.com/Paulo Dybala)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 24. fordulójának vasárnapi programja a Venezia–Roma mérkőzéssel indult, melyet a fővárosiak Paulo Dybala büntetőjével nyertek meg.

 

A Serie A-ban az előző hét meccsén, december 22. óta veretlen, 9. helyen álló, de az Olasz Kupától a hét közben a Milannal szemben búcsúzó Roma a 19., az idén még nyeretlen Venezia vendégeként lépett pályára.

Az első félidőt elsősorban a vendégek ukrán csatára, Artem Dovbik kihagyott helyzetei jellemezték. A 16. percben egy szép lefordulás után vette célba a kaput, de Andrei Radu vetődve védett, majd a félidő hajrájában a kapus fölétolta a római támadó fejesét.

A második félidőben, az 55. percben aztán Angelino 11-est harcolt ki a vendégek javára azzal, hogy a tizenhatoson belülre érve kissé hosszan tolta meg a labdát a védőjével szemben, aki csak buktatni tudta. A büntetőt pedig Paulo Dybala nagy erővel, magabiztosan a kapu bal oldalába lőtte. Az argentinnak 2025-ben ez volt az első gólja, az idényben pedig a 21. bajnokiján hatodszor talált be. 0–1 

Ezzel a folytatásban már főképp a stabil védekezésre összpontosító Roma meg is nyerte a meccset.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Venezia–Roma 0–1  (Dybala 57. – 11-esből  )
15.00: Cagliari–Parma
15.00: Lazio–Monza (Tv: Match4)
18.00: Lecce–Bologna (Tv: Match4)
20.45: Napoli–Udinese (Tv: Match4)
KORÁBBAN
Péntek
Como–Juventus 1–2 (Assane Diao 45+1., ill. Kolo Muani 34., 89. – utóbbit 11-esből)
Szombat
Hellas Verona–Atalanta 0–5 (Retegui 21., 25., 44., 56., Éderson 37.)
Empoli–Milan 0–2 (Rafael Leao 68., S. Giménez 76.)
Torino–Genoa 1–1 (Thorsby 45+1. – öngól, ill. Pinamonti 68.)

HÉTFŐ
20.45: Inter–Fiorentina (Tv: Arena 4)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Napoli23173338–16+2254
2. Internazionale23156256–22+3451
3. Atalanta24155454–26+2850
4. Juventus241013141–21+2043
5. Fiorentina23126540–23+1742
6. Lazio23133740–31+942
7. Milan23108535–24+1138
8. Bologna22910335–27+837
9. Roma2497835–29+634
10. Udinese23851028–36–829
11. Torino24610825–28–328
12. Genoa2469922–33–1127
13. Lecce23651218–41–2323
14. Verona24721526–53–2723
15. Como24571228–40–1222
16. Empoli24491122–35–1321
17. Cagliari23561224–38–1421
18. Parma23481129–42–1320
19. Venezia24371422–39–1716
20. Monza23271420–34–1413


 

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Sallaival a soraiban a Galatasaray három góllal kikapott felkészülési meccsen – videó

Minden más foci
2026.07.27. 22:46

Dybala belement a bércsökkentésbe, marad a Romában, aláírta új szerződését

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 16:50

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

Garnacho és Mastantuono bekerült, Dybala nem – megvan a címvédő argentinok bővített kerete

Foci vb 2026
2026.05.12. 11:29

A Roma kiütötte a Fiorentinát, a Lazio 92. percben szerzett góllal lökte a kiesés felé a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.05.04. 22:46