Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 15:50
null
Filippo Inzaghi (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) újonc Pisa a hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel felbontották Filippo Inzaghi vezetőedző szerződését.

Az AC Milan csatáraként legendássá váló Inzaghi a másodosztály (Serie B) második helyezettjeként juttatta fel a kék-fekete csapatot az élvonalba a mögöttünk hagyott idényben. 

Az 51 éves szakember olasz sajtóhírek szerint a másodosztályú Palermo mestereként folytatja a pályafutását.

Mindeközben a Gazzetta dello Sport szerint a két fő esélyes a legutóbb a Genoát irányító Alberto Gilardino, illetve az idény végén a Lecce kispadjáról távozó Marco Giampaolo, de a Sevillába tartó Matias Almeyda neve is felmerült az újoncnál.

Érdekesség, hogy Gilardino a 2007-ben BL-t nyerő Milannál, illetve a 2006-ban világbajnoki címig menetelő olasz válogatottban is csapattársa volt a búcsúzó Inzaghinak.

Az olasz sportlap szerint Gilardino előnyét az adja a konkurenciával szemben, hogy az Inzaghiéhoz hasonló játékrendszert preferál, míg Giampaolo mellett az szól, hogy többek között taktikai rugalmasságának köszönhetően tartotta benn az élvonalban a Leccét.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
7 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik