Simone Inzaghi távozik az Intertől – hivatalos

2025.06.03. 19:09
null
Utolsó meccse az Inter kispadján az elvesztett BL-döntő volt (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája döntőjének elvesztése után Simone Inzaghi távozik az olasz Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról – derült ki kedden.

A 49 éves tréner négy szezon után hagyja el a milánói klubot, melynek honlapján egy nyílt levélben jelentette be döntését kedden.

„Eljött az idő, hogy elköszönjek ettől a klubtól négy olyan év után, melybe mindent beleadtam” – fogalmazott Inzaghi, akinek még a következő idényre is volt szerződése a kék-feketékkel.

Inzaghi irányításával az Internazionale tavaly megnyerte az olasz bajnokságot, egy évvel korábban és idén pedig a Bajnokok Ligája-fináléig menetelt, ám mindkétszer veszített. Két éve 1–0-ra kapott ki a Manchester Citytől, míg szombaton Münchenben történelmi, 5–0-s vereséget szenvedett a Paris Saint-Germainnel szemben.

A 2024–2025-ös idényben az Inter minden sorozatban jól teljesített, ám trófea nélkül maradt: az olasz bajnokságban a Napoli mögött második lett, míg az Olasz Kupában az elődöntőben búcsúzott, a BL-hez hasonlóan pedig az olasz Szuperkupában is döntőt játszott, melyben a városi rivális Milantól kapott ki.

Sajtóhírek szerint Inzaghi a szaúdi Al-Hilal vezetőedzője lesz évi 26 millió eurós fizetésért, az Internél viszont jelenleg még nem lehet tudni, ki lesz az utódja. A La Gazzetta dello Sport sportnapilap szerint a Comót irányító spanyol Cesc Fabregas és az Olympique Marseille trénere, Roberto De Zerbi a két esélyes a posztra. A milánóiaknak nincs sok idejük a keresésre, június 17-én ugyanis már a klubvilágbajnokságon lesz jelenésük.

„Minden reggel az első, és minden este  az utolsó gondolatom az Interrel kapcsolatos volt, amit a játékosok, a vezetők és a klub összes alkalmazottja professzionalizmussal viszonozta. A hat trófea, köztük a második csillagot jelentő scudetto, és a 2023-as, valamint az idei menetelés a Bajnokok Ligájában bizonyítéka annak, hogy a stábommal és a klubbal egyetértésben dolgozhattam. Szeretném megköszönni az elnök úrnak és a munkatársainak a bizalmat. A maihoz hasonlóan nehéz napokon úgy gondolom, hogy a hálát kell megőrizni, még a nemrég befejezett megbeszélésünk esetén is. Őszinték voltunk egymással, és közösen arra jutottunk, hogy ezt az elképesztő utazást lezárjuk. Az Inter szurkolók millióinak, akik támogattak, sírtak és szenvedtek a mélypontoknál, majd nevettek és ünnepeltek a sikereknél egy utolsó üzenetem van: sosem feledem őket” – áll Inzaghi búcsúüzenetében a klub honlapján.

 

Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
14 órája

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29