Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.09. 12:56
Cristian Chivu távozását bejelentette a Parma, egyre közelebb az Interhez? (Fotó: Getty Images)
Távozik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2024–2025-ös idényében újoncként 16. helyen végző Parma vezetőedzője, Cristian Chivu, aki minden bizonnyal egykori csapata, az Inter irányítását veszi át.

A játékosként 75-szörös román válogatott Chivu a CSM Resita és az Universitatea Craiova után 1999-ben állt légiósnak és igazolt a holland Ajaxhoz, az amszterdamiaknál töltött négy éve után pedig Olaszországba, az AS Romához szerződött, ahonnan ugyancsak négy év után távozott és lett az Inter játékosa. Chivu hét, Milánóban töltött év után 2014-ben vonult vissza, s 2018-ban épp az Inter utánpótlásában kezdett edzősködni. Chivu tavaly nyáron hagyta el egykori klubját, s idén februárban nevezték ki a Balogh Botondot is foglalkoztató Parmánál, amely megőrizte élvonalbeli tagságát.

Úgy fest, Chivu nem marad sokáig a parmaiaknál, ugyanis a klub honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel felbontotta a szakember szerződését. Ez újabb jel arra, hogy ő veszi át a Bajnokok Ligájában és a Serie A-ban is ezüstérmes Inter irányítását, azok után, hogy a csapat múlt héten menesztette Simone Inzaghit.

Chivu érkezésére egyébként olyannyira nagy az esély, hogy az Intertől való távozását épp a minap bejelentő Marko Arnautovic konkrétan Chivuéknak kívánt sok sikert a következő idényre.

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik