De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.08.09. 21:08
Kevin De Bruyne címvédéshez segítheti a Napolit (Fotó: Getty Images)
Az első igazán jó mérkőzésén van túl a Napoli játékosaként a nyári sztárigazolás, Kevin De Bruyne: a rutinos középpályás előbb gólpasszt jegyzett, majd kétszer betalált a Girona elleni felkészülési mérkőzésen szombaton. A találkozót az olaszok nyerték meg 3–2-re.

A Napoli mérlege eddig felemás a nyári felkészülést tekintve, de ami nagyon fontos lehet a csapat számára, hogy Kevin De Bruyne minél előbb csúcsformába lendüljön. A világklasszis játékos új csapatánál is kezdi csillogtatni erényeit, ugyanis a Girona ellen előkészítéssel és két góllal zárt.


Antonio Conte együttese már a 23. percben 3–0-ra vezetett, ám a rutinos Christian Stuani duplájával még a szünet előtt visszajöttek a meccsbe a katalánok, akik egyenlíteni viszont nem tudtak a fordulást követően – igaz, a nápolyi csapat is leállt a góltermeléssel.


A Serie A új idénye két hét múlva kezdődik, addig a Napolira további két felkészülési mérkőzés vár. A Girona jövő hét pénteken a Rayo Vallecanót látja vendégül a La Liga nyitó meccsén.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Napoli (olasz)–Girona (spanyol) 3–2 (Di Lorenzo 4., De Bruyne 15., 23., ill. Stuani 34., 42.)

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik