Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 20:26
null
Nico Paz remeklésének köszönhetően legyőzte a Laziót a Como (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 1. fordulójában a Como hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Laziót, míg a Fiorentina 1–1-es döntetlent játszott a Cagliari vendégeként.

Az előző idényben 5–1-re nyert a Lazio a Como otthonában, míg a római visszavágó kétgólos döntetlennel ért véget. Nyáron a Como tovább erősödött, míg a Lazio nem igazolhatott új játékosokat. 

Ezen igazolások meglátszottak a mérkőzésen az első félidőben a Como akarata érvényesült: a meglepően magas, 70 százalékos labdabirtoklás mellett nyolcszor próbálkozott Cesc Fabregas csapata, de gólt nem sikerült szerezni. 

A második félidő elején viszont hamar összejött a vezetést. A 47. percben Nico Paz gyönyörűen fordult le védőjéről a félpályánál, majd nagyszerűen ugratta ki Anasztasziosz Duvikaszt, aki tíz méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt.

A hazaiak előnye a vezető találat után is megmaradt, ugyan azt hihettük, hogy Taty Castellanos egyenlített, de a videóbíró segítségével Gianluca Manganiello les miatt érvénytelenített a találatot. A 73. percben aztán Nico Paz 20 méterről gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba csavarta a szabadrúgást ezzel beállítva a 2–0-s végeredményt.

A másik kora esti mérkőzésen a Fiorentina mindössze egyszer találta el a Cagliari kapuját, abból viszont gólt szerzett. A 68. percben többszöri próbálkozásra sem tudott felszabadítani a hazai védelem, Albert Gudmundsson jobb oldali beadását a csereként beálló Rolando Mandragora fejelt a jobb kapufa segítségével a kapuba. A Cagliari erőfeszítései a hajrában megtérültek, Gianluca Gaetano szabadrúgása után Sebastiano Luperto fejelte a kapuba a labdát a 94. percben, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

OLASZ SERIE A 
1. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Cagliari–Fiorentina 1–1 (Luperto 90+4., ill. Mandragora 68.)
Como–Lazio 2–0 (Duvikasz 47., Nico Paz 73.)
Később
20.45: Atalanta–Pisa
20.45: Juventus–Parma (Tv: Arena4)

HÉTFŐI PROGRAM
18.30: Udinese–Hellas Verona (Tv: Match4)
20.45: Internazionale–Torino (Tv: Arena4)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Cremonese 1–2 (Sz. Pavlovics 45+1., ill. Baschirotto 28., Bonazzoli 61.)
Roma–Bologna 1–0 (Wesley 53.)
Genoa–Lecce 0–0
Sassuolo–Napoli 0–2 (McTominay 17., De Bruyne 57.)
Kiállítva: I. Koné (Sassuolo, 79.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Napoli

1

1

2–0

+2

3

  1. Como

1

1

2–0

+2

3

  3. Cremonese

1

1

2–1

+1

3

  4. Roma

1

1

1–0

+1

3

  5. Fiorentina

1

1

1–1

0

1

      Cagliari

1

1

1–1

0

1

  7. Lecce

1

1

0–0

0

1

      Genoa

1

1

0–0

0

1

  9. Verona

0

0–0

0

0

    Udinese

0

0–0

0

0

    Torino

0

0–0

0

0

    Pisa

0

0–0

0

0

    Parma

0

0–0

0

0

    Juventus

0

0–0

0

0

    Internazionale

0

0–0

0

0

    Atalanta

0

0–0

0

0

17. Milan

1

1

1–2

–1

0

18. Bologna

1

1

0–1

–1

0

19. Sassuolo

1

1

0–2

–2

0

      Lazio

1

1

0–2

–2

0

 

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
4 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
8 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik