A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 19:59
null
Vaszilije Adzsicsot ünneplik a társak a győztes gólja után (Fotó: Getty Images)
A Juventus 91. percben szerzett bombagóllal 4–3-ra megverte az Internazionalét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójában, a Cagliari pedig 2–0-ra legyőzte a Parmát.

Juventus–Internazionale 4–3

Jobban kezdte a mérkőzést az Inter, azonban amint a Juventus kijött a szorításból, meg is szerezte a vezetést. Gleison Bremer jobbról középre emelte a labdát, Lloyd Kelly pedig 12 méterről dropból a bal alsóba lőtt. Ezt követően is a védekezésre helyezte a hangsúlyt a hazai csapat, sokáig jól is állt a lábán, ám fél óra elteltével Hakan Calhanoglu megvillant, 20 méterről a bal alsóba lőtt. A „zebrák" még az első félidőben visszavették a vezetést, ezúttal Kenan Yildiz vállalkozott lövésre 23 méterről, és a jobb alsóba vágta a labdát.

Nem változott a szünet után sem a játék képe, és ismét Calhanoglu villanására volt szükség az egyenlítéshez, a 31 éves török középpályás ezúttal mellel maga elé tette a labdát, és még a levegőben ellőtte 17 méterről, a labda pedig utat talált a kapu jobb alsó sarkában. A milánóiak lendületben maradtak, s 10 perccel később már ők vezettek, Marcus Thuram a jobb alsóba fejelt hat méterről Federico Dimarco szöglete után. A 28 éves francia válogatott csatár öccse, Khéphren Thuram sem akart elmaradni bátyjától, és néhány perccel később szintén fejjel volt eredményes – a gólpassz Yildiz nevéhez fűződik.

Már majdnem elkönyvelte mindenki a döntetlent, erre a 91. percben Vaszilije Adzsics fogta magát, s szinte helyből, 30 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát. A montenegrói középpályás bombagóljával tehát nyert a Juventus – és továbbra is hibátlan –, így a 254. Derby d'Italián a 114. sikerét aratta az Internazionale (amelynek 77 győzelme van a párharcban) ellen.

Cagliari–Parma 2–0

Elia Caprile két nagy védést is bemutatott a 8. percben, ez is kellett ahhoz, hogy a Cagliari ne hátrányba, hanem előnybe kerüljön az első félidőben. A hazaiak a 33. percben szerezték meg a vezetést, Yerry Mina közelről fejelt a kapuba. A Parma a második játékrészben is kihagyta a helyzeteit (Patrick Cutrone a jobb kapufa mellé csúsztatott, Gaetano Oristanio a lécet találta telibe), amit a vendéglátó ismét megbüntetett. A 77. percben született meg a második találat, Mattia Felici volt jó helyen, és a kipattanót a kapuba juttatta. A Cagliari így megszerezte az első győzelmét, a Parma pedig továbbra is nyeretlen a bajnokságban.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
12.30: Roma–Torino (Tv: Match4)
15.00: Atalanta–Lecce
15.00: Pisa–Udinese (Tv: Match4)
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Match4)
Hétfő
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Napoli336–1+59
  2. Juventus337–3+49
  3. Cremonese225–3+26
  4. Roma222–0+26
  5. Udinese2113–2+14
      Cagliari31113–2+14
  7. Internazionale3129–6+33
  8. Lazio2114–2+23
  9. Milan2113–2+13
10. Como2112–1+13
11. Bologna2111–103
12. Atalanta222–202
13. Fiorentina3212–4–22
14. Pisa2111–2–11
15. Genoa2110–1–11
16. Lecce2110–2–21
17. Verona2111–5–41
      Parma3121–5–41
19. Torino2110–5–51
20. Sassuolo222–5–30

 

Legfrissebb hírek

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik