Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

T. Z.T. Z.
2025.09.14. 22:48
null
Luka Modric gólja döntött a Bologna ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) vasárnap esti mérkőzésén a Milan hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bolognát.

Az első két fordulóban a Milan és a Bologna is egy győzelem mellett egy vereséget számlált, az egymás elleni meccsen azonban sokkal nagyobbnak tűnt a különbség a két csapat között – a 40 éves Luka Modriccsal felálló hazaiak ugyanis végig hatalmas mezőnyfölényben futballoztak, csak a kapufát négyszer is eltalálták, a Bologna erejéből a védekezésre futotta. 

Az első félidőben még nem született gól, a folytatásban egy rossz hírrel viszont hamar meg kellett barátkozniuk a Milan-szurkolóknak: az 55. percben megsérült a csapat kapusa, Mike Maignan, aki nem is tudta folytatni a játékot, Pietro Terracciano érkezett a helyére.

Nem sokkal később aztán megtört a jég, góllá érett a Milan mezőnyfölénye: a 61. percben Alexis Saelemaekers készítette le a labdát a lendületből érkező Modricnak, aki a jobb alsó sarokba gurított – és megszerezte első gólját a Serie A-ban. 

A kapott gól után sem lett támadóbb a Bologna játéka, a Milan magabiztosan őrizte vezetését, és bár nem volt kimondottan szórakoztató a játéka, a vezetését teljesen simán őrizte meg a lefújásig – még úgy is, hogy a hazaiak vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit a 89. percben kiállították reklamálás miatt, amiért sérelmezte, hogy csapatától videózás után visszavontak egy tizenegyest. 1–0

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Milan–Bologna 1–0 (Modric, 61.)
Sassuolo–Lazio 1–0 (Fadera 70.)
Roma–Torino 0–1 (G. Simeone 59.)
Atalanta–Lecce 4–1 (Scalvini 37., De Ketelaere 51., 73., Zalewski 70., ill. N’Dri 82.)
Pisa–Udinese 0–1 (Iker Bravo 14.)

Szombaton játszották
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)
Hétfőn játsszák 
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)

  1. Napoli33––6–1+5 9 
  2. Juventus33––7–3+4 9 
  3. Udinese321–4–2+2 7 
  4. Cremonese22––5–3+2 6 
  5. Milan32–14–2+2 6 
  6. Roma32–12–1+1 6 
  7. Atalanta312–6–3+3 5 
  8. Cagliari31113–2+1 4 
  9. Torino31111–5–4 4 
10. Internazionale31–29–6+3 3 
11. Lazio31–24–3+1 3 
12. Como21–12–1+1 3 
13. Bologna31–21–2–1 3 
14. Sassuolo31–23–5–2 3 
15. Fiorentina3–212–4–2 2 
16. Genoa2–110–1–1 1 
17. Pisa3–121–3–2 1 
18. Verona2–111–5–4 1 
18. Parma3–121–5–4 1 
20. Lecce3–121–6–5 1 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
12 órája

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29