Megszenvedett a nyeretlen újonccsapattal a Napoli, de hibátlan maradt a Serie A-ban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.09.22. 22:51
null
Ismét nyert a Napoli (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának hétfő esti, záró mérkőzésén a címvédő Napoli 3–2-re megverte hazai pályán az újonc Pisát.

Nagy fölényben játszott a Napoli az első félidőben, de sokáig nem jöttek a jelentős helyzetek, majd csak lesgólig jutott a csapat. A 39. percben már megtört a jég, Leonardo Spinazzola középre passzolt, Billy Gilmour pedig egy csel után 11 méterről lőtt, s a megpattanó labda a kapu bal oldalába vágódott. A címvédő nem tudta rárúgni a második gólt, és a Pisa ezt kihasználta, bár ehhez némileg véleményes tizenegyesre volt szüksége. Sam Beukema térdéről a könyökére pattant a labda, Valerio Crezzini büntetőt ítélt, majd M'Bala Nzola értékesítette a kapu közepébe vágva a labdát.

A hazaiak nyomtak, s negyedórán belül visszavették a vezetést, ugyanis Spinazzola 22 méterről a jobb alsóba lőtt. Szűk tíz perc múlva jött a harmadik nápolyi találat, Lorenzo Lucca éles szögből, kilenc méterről kilőtte a bal, azaz a rövid felsőt. Azt lehetett hinni, ezzel eldőlt a találkozó, ám az újonc nem adta fel, és szépített a rendes játékidő utolsó percében. Giovanni Di Lorenzo elpasszolta a labdát a saját tizenhatosán belül, Samuele Angori szerezte meg, az alapvonalról középre passzalt, és az üresen érkező Lorran a kapu közepébe vágta a labdát. Mentek előre a vendégek az utolsó pillanatokban, be is szorították a Napolit, egyenlíteni azonban már nem tudtak – hibátlan maradt a címvédő. 3–2

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Napoli–Pisa 3–2 (Gilmour 39., Spinazzola 73., Lucca 82., ill. Nzola 59. – 11-esből, Lorran 90.)

Vasárnap játszották
Internazionale–Sassuolo 2–1 (Dimarco 14., Carlos Augusto 81., ill. Sedira 84.)
Fiorentina–Como 1–2 (Mandragora 6., ill. Kempf 65., Addai 90+3.)
Torino–Atalanta 0–3 (Krsztovics 31., 38., Sulemana 34.)
Cremonese–Parma 0–0
Lazio–Roma 0–1 (Lo. Pellegrini 38.)
Kiállítva: Belajane (86., Lazio)
Szombaton játszották
Bologna–Genoa 2–1 (Castro 73., Orsolini 90+9. – 11-esből, ill. Ellertsson 63.)
Hellas Verona–Juventus 1–1 (G. Orban 44. – 11-esből, ill. Conceicao 19.)
Udinese–Milan 0–3 (Pulisic 39., 53., Y. Fofana 46.)
Pénteken játszották
Lecce–Cagliari 1–2 (Tiago Gabriel 5., ill. Belotti 33., 71. – a másodikat 11-esből)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Napoli44––9–3+612
  2. Juventus431–8–4+410
  3. Milan43–17–2+59
  4. Roma43–13–1+29
  5. Atalanta422–9–3+68
  6. Cremonese422–5–3+28
  7. Como42115–3+27
      Cagliari42115–3+27
  9. Udinese42114–5–17
10. Internazionale42–211–7+46
11. Bologna42–23–306
12. Torino41121–8–74
13. Lazio41–34–403
14. Sassuolo41–34–7–33
15. Verona4–312–6–43
16. Genoa4–222–4–22
17. Fiorentina4–223–6–32
18. Parma4–221–5–42
19. Pisa4–133–6–31
20. Lecce4–132–8–61

 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50