Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 14:33
null
Giovanni Simeone első torinói gólja három pontot ért (Fotó: Getty Images)
A harmadik fordulóig tartott a Roma tökéletes mérlege az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) új idényében: a már Gian Piero Gasperini által irányított fővárosiak a Torinót fogadták a vasárnap első mérkőzésén, amelyen vendégek egygólos győzelmet arattak.

Nagyszerűen indult a Gian Piero Gasperini-éra a Roma számára, hiszen a csapat a Bologna és a Pisa ellen is begyűjtötte a három pontot az első két fordulóban – igaz, mindkét alkalommal csak 1–0-ra nyertek a „farkasok”.

Gólzáport a Torino elleni összecsapás sem hozott, de ami ennél is nagyobb baj római szempontból, hogy a meccs egyetlen találatát az ellenfél szerezte: a gól nélküli első félidőt követően a nyári szerzemény, Giovanni Simeone köszönt be – először új klubja színeiben.

A Roma hiába dominált, az egyenlítés nem jött össze. A gárda jövő héten a városi rivális Lazióval találkozik, míg a négypontos Torino az Atalantát fogadja.

SERIE A
3. FORDULÓ
Roma–Torino 0–1 (G. Simeone 59.)

Később
15.00: Atalanta–Lecce
15.00: Pisa–Udinese (Tv: Match4)
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Match4)

Szombaton játszották
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)

Hétfőn játsszák 
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Napoli

3

36–1+59
2. Juventus

3

37–3+49
3. Cremonese

2

25–3+26
4. Roma

3

212–1+16
5. Udinese

2

113–2+14
5. Cagliari

3

1113–2+14
7. Torino

3

1111–5–44
8. Internazionale

3

129–6+33
9. Lazio

2

114–2+23
10. Milan

2

113–2+13
11. Como

2

112–1+13
12. Bologna

2

111–103
13. Atalanta

2

22–202
14. Fiorentina

3

212–4–22
15. Pisa

2

111–2–11
16. Genoa

2

110–1–11
17. Lecce

2

110–2–21
18. Verona

2

111–5–41
18. Parma

3

121–5–41
20. Sassuolo

2

22–5–30

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik