Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 17:05
null
Giorgio Scalvini fejesgóljával törte meg a Leccét az Atalanta (Fotó: Getty Images)
Nem állította nehéz feladat elé a Lecce az Atalantát, amely az első félidőben szerzett Scalvini-fejes góllal megroppantotta, a másodikban pedig bedarálta a vendégeket. Továbbra is nyeretlen a Pisa, amely egy korai gól miatt otthon kapott ki 1–0-ra a jól rajtoló Udinesétől.

Jelentős fölényben, ám hosszú ideig nem különösebben eredményesen futballozott otthon az Atalanta a Lecce ellen. Az első két fordulóban egyik csapat sem érezte meg a győzelem ízét, a vendégek egy vereség mellett ikszeltek a Genoa otthonában, míg a bergamóiak a Pisával otthon, a Parmával idegenben játszottak 1–1-es döntetlent. Az első sikerhez a 37. percben a vendéglátók kerültek közelebb, amikor Nicola Zalewski szögletéből a legnagyobb olasz védőtehetségnek tartott Giorgio Scalvini fejelt a kapu jobb oldalába.

A szünet után egygólos előnyük tudatában már láthatóan nyugodtabban futballoztak a kék-feketék, s hat perccel az újrakezdés után növelték is a fórt: Nikola Krsztovics passzából Charles De Ketelaere lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát. A 70. percben az eddigi két gólpasszadó összjátékából jött a házigazdák harmadik találata, amelynél Krsztovics volt a feladó, Zalewski pedig címzett – a lengyel balszélső nem is tévesztette el a célt. A harmadik bergamói góltól érezhetően összezuhant vendégek három perccel később összehozták az ellenfélnek a negyediket is: De Ketelaere szerzett labdát a védőktől, és megszerezte második gólját. A lecceiek Konan N'Dri mutatós szólógóljával szépítettek ugyan, de már csak kozmetikázni tudtak az eredményen – legalább nem ütötték ki őket. 4–1


Több labdabirtoklás, nagyobb helyzetek – ez volt az Udinese győzelmének receptje Pisában. A „zebrácskák” 20 éves spanyol csatára, Iker Bravo a 14. percben szerezte meg csapatának a vezetést, amelyet az Udinese különösebb gond nélkül meg is tartott. A vendégek ezzel átmenetileg a 3. helyre léptek fel, továbbra is veretlenek, a Pisa pedig továbbra sem tudott meccset nyerni az idényben. 0–1

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Atalanta–Lecce 4–1 (Scalvini 37., De Ketelaere 51., 73., Zalewski 70., ill. N’Dri 82.)
Pisa–Udinese 0–1 (Iker Bravo 14.)
Később
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Match4)
20.45: Milan–Bologna (Tv: Match4)
Hétfőn játsszák 
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv: Match4)
20.45: Como–Genoa (Tv: Arena4)
Korábban
Roma–Torino 0–1 (G. Simeone 59.)
Szombaton játszották
Fiorentina–Napoli 1–3 (L. Ranieri 79., ill. De Bruyne 6. – 11-esből, Höjlund 14., Beukema 51.)
Cagliari–Parma 2–0 (Mina 33., Felici 77.)
Juventus–Internazionale 4–3 (Kelly 14., Yildiz 38., K. Thuram 83., Adzsics 90+1., ill. Calhanoglu 30., 65., M. Thuram 76.)

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik