A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.09. 22:51
null
Első helyen az Inter (Fotó: Getty Images)
Az Internazionale 2–0-ra legyőzte Milánóban a Laziót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának záró mérkőzésén.

Már a 3. percben előnybe került az Inter, Alessandro Bastoni szerzett labdát a vendégek tizenhatosánál, majd megjátszotta Lautaro Martínezt, aki 13 méterről a bal felsőbe lőtt. A hat meccse veretlen Lazio nem sokat mutatott az első félidőben, és bár a szünet után jóval aktívabb volt, tovább nőtt a hátránya.

A 62. percben Federico Dimarco centerezése után Ange-Yoan Bonny négy méterről az üres kapuba passzolt, majd nem sokkal később majdnem megszületett a harmadik hazai gól is, ám Piotr Zielinski hiába lőtte ki 18 méterről a bal alsót, kezezés miatt nem adták meg a találatot. Nem adták fel a vendégek, igyekeztek szépíteni, de szerencséjük sem volt, Mario Gila fejese után a bal kapufáról úgy jött le a labda, hogy csak félig jutott át a gólvonalon.

Az Internazionale immár nyolc mérkőzés óta veretlen a római együttessel szemben, azonban ami ennél is fontosabb, hogy győzelmével (és jobb gólkülönbségének hála) átvette a vezetést a tabellán. 2–0

SERIE A
11. FORDULÓ – vasárnapi mérkőzések
Internazionale–Lazio 2–0 (Lautaro Martínez 3., Bonny 62.)
Atalanta–Sassuolo 0–3 (Berardi 29., 66. – az elsőt 11-esből, Pinamonti 47.)
Bologna–Napoli 2–0 (Dallinga 50., Lucumí 66.)
Genoa–Fiorentina 2–2 (Östigard 15., Colombo 60., ill. A. Gudmundsson 20. – 11-esből, Piccoli 57.)
Roma–Udinese 2–0 (Lorenzo Pellegrini 42. – 11-esből, Celik 61.)

Szombaton játszották
Parma–Milan 2–2 (Del Prato 62., Bernabé 45+1. ill. Saelemaekers 12., Leao 25. – 11-esből)
Como–Cagliari 0–0
Lecce–Hellas Verona 0–0
Juventus–Torino 0–0
Pénteken játszották
Pisa–Cremonese 1–0 (I. Touré 75.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Internazionale118326–12+1424
  2. Roma118312–5+724
  3. Milan1164117–9+822
  4. Napoli1171316–10+622
  5. Bologna1163218–8+1021
  6. Juventus1154214–10+419
  7. Como1146112–6+618
  8. Sassuolo1151514–12+216
  9. Lazio1143413–9+415
10. Udinese1143412–17–515
11. Cremonese1135312–13–114
12. Torino1135310–16–614
13. Atalanta1127213–11+213
14. Cagliari112459–14–510
15. Lecce112458–14–610
16. Pisa111648–14–69
17. Parma111557–14–78
18. Genoa111468–16–87
19. Verona11656–16–106
20. Fiorentina11569–18–95

 

 

Legfrissebb hírek

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Sorozatban harmadszor az Atlético Madrid adja a legtöbb játékost a vb-döntőre

Foci vb 2026
2026.07.16. 10:41

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

Belgiumba igazolt a svájciak veterán kapusa

Minden más foci
2026.07.14. 13:24

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Gennaro Gattuso lett a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.23. 15:58