A Bologna tizenegyespárbajban kiejtette az Intert, és első Szuperkupa-döntőjére készülhet

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.12.19. 22:17
null
Ciro Immobile döntőbe lőtte a Bolognát (Fotó: Getty Images)
Az olasz Szuperkupa második, pénteki elődöntőjében 1–1-es rendes játékidő után a kupagyőztes Bologna tizenegyespárbajban kiejtette az Internazionalét Rijádban.

Már 72 másodperc után vezetett az Inter, Alessandro Bastoni szerzett labdát az ellenfél térfelén, előretört, beemelte középre a labdát, Marcus Thuram pedig kapásból a kapu jobb oldalába lőtt hét méterről. Az első fél óra után Yann Bisseck kezezése miatt tizenegyeshez jutott a Bologna, és Riccardo Orsolini a kapu közepébe bombázott, ezzel döntetlen lett az állás.

A második félidőben ismét az Internazionale kezdeményezett, és úgy tűnt, tizenegyeshez jut, ám a VAR segítségével kiderült, hogy Ange-Yoan Bonny rúgott oda Torbjörn Heggemnek, nem fordítva. Aztán szép lassan alábbhagyott a milánóiak lendülete, és mindkét csapat kivárásra játszott. A hajrában ismét kicsit felélénkült a mérkőzés, a kék-feketék eldönthették volna a párharcot, ám Lautaro Martínez bombáját kivédte Federico Ravaglia, Stefan de Vrij pedig a kapu mellé fejelt. A Bolognában is megvolt a maga meccslabdája, ekkor Josep Martínez volt a helyén, aki Giovanni Fabbian tekerését hárította.

Mivel a versenykiírás értelmében nincs hosszabbítás a Szuperkupában, jöhetett a szétlövés. Az első pár nem hibázott, aztán Bastoni és Nikola Moro lövését is védték a kapusok, majd Nicolo Barella és Juan Miranda is a kapu fölé bombázott. Nem szakadt meg a rossz sorozat, Bonny gurítását fogta meg Ravaglia, Jonathan Rowe viszont betalált, így a Bolognánál volt az előny. De Vrij lövése után bevágódott a lécről a labda, egyenlített tehát az Inter, ám Ciro Immobile jött, a bal felsőbe bombázott, és továbblőtte a kupagyőztest a fináléba – a Bologna először szerepelhet Szuperkupa-döntőben.

A Napoli–Bologna finálét hétfőn (20 óra) rendezik meg, szintén a rijádi Szaúd király Egyetemi Stadionban.

OLASZ SZUPERKUPA, RIJÁD
ELŐDÖNTŐ
Bologna–Internazionale 1–1 (Orsolini 35. – 11-esből, ill. M. Thuram 2.) – 11-esekkel 3–2

Csütörtökön játszották
Napoli–Milan 2–0 (David Neres 39., Höjlund 63.)

 

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.23. 20:09

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 14:14

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Lautaro Martínez: Chivu tízből tízest érdemel

Olasz labdarúgás
2026.05.14. 13:20

Legyőzte a Laziót, tizedszer Olasz Kupa-győztes a hazai porondon duplázó Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.13. 23:07

Marco Materazzi: Az Inter még mindig éhes

Olasz labdarúgás
2026.05.13. 14:52

Ollózós góllal győzte le a kétgólos hátrányból felálló Napolit a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.05.11. 23:02
Ezek is érdekelhetik