Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

M. B.M. B.
2025.12.31. 11:52
Fotó: Getty Images
Az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt Inter játékosa lehet Joao Cancelo – írja a La Gazzetta dello Sport és Fabrizio Romano értesüléseire hivatkozva a Football Italia.

A 31 éves portugál jobbhátvéd augusztusban szerződött a szaúdi élvonalban szereplő Al-Hilalhoz, de mindössze két bajnokin lépett pályára, miután megromlott a kapcsolata az előző idényben még pont az Intert irányító Simone Inzaghi vezetőedzővel. 

A már említett forrás szerint Cancelo januári távozása biztosra vehető, a kérdés mindössze az, hogy pontosan hol köt ki a Manchester Cityvel többek között három bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyerő labdarúgó.

Az Inter már felvette a kapcsolatot a szaúdi klubbal, hogy az esetleges átigazolás feltételeiről érdeklődjön, de hasonlóan tett a Juventus és az FC Barcelona is. Maga Cancelo egyébként mindhárom klubnál szerepelt korábban: az Intert 2017–2018-as, a Juventust a 2018–2019-es, míg az FC Barcelonát a 2023–2024-es évadban erősítette. 

Egy biztos: a jelenlegi csapatánál évi 15 millió eurót kereső Cancelónak jókora fizetéscsökkentésbe bele kell egyeznie, ha valóban klubot szeretne váltani.

 

 

Legfrissebb hírek

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:01

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
2026.05.23. 14:40