Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

„Ha Itália egy nő, akkor Nápoly a nemi szerve” – olvasni Márai Sándor naplójában, a hasonlatot azonban veszélyes lenne továbbgondolni, az pedig végképp ingoványos terepre vezetne, ha holmi piszkos szurkolói képzetekkel társítanánk, és a Serie A-mérkőzésre Nápolyba utazó Parma szerdai szándékaival hoznánk párhuzamba. Maradjunk inkább a huszadik századi íróklasszis gondolatainál, például a merő élménypótléknak nevezett, rideg pénzügyi számításból hatalmasra fújt sportüzletág kritikájánál: „A szenvedély, az ideges remegés, az odaadás, a láz, amivel a félvilág publikuma a test játékai felé fordul ebben az időben, bizonyára nem más, mint egy civilizáció egyik dekadens krízisének kísérő tünete. Ez a fogékonyság a rekorddal szemben, amit az indusztrializált és mechanizált ember megremegve ismer el, pontos és orvosilag észlelhető idegválsága egy kultúrának. Nem a test épebb tőle: csak a kor sebzett, ideges, szűkölő lelkének egyik vinnyogó sikolya.”

Mi ezt a sikolyt mentünk meghallgatni az olasz bajnokság 16. köréből elhalasztott Napoli–Parma mérkőzésre, a Diego Armando Maradona Stadionba, oda, ahol az a szokottnál őszintébbnek, szenvedélyesebbnek és néha keservesebbnek hallatszik. Az örök mozgásban lévő város levegője ihlette a nápolyi lélek csodálóinak tételévé emelt Márai-megfigyelést: „Az olaszok gyermekesen nyíltak, szerények, jóindulatúak. Mégis, a latinok mások. Csak köztük jó még élni.” Amikor a magyar író az élet legnagyobb ajándékának nevezett két posillipói éve után elhagyta a napfényes tengerparti települést, a búcsú fájdalmáról ezt jegyezte fel: „Az olasz eget nézem, és csorognak a könnyeim.”

A kora esti mérkőzés előtti órákban, a spanyol negyed sikátoraiban bolyongva felkerestük a stadion névadójának városi emlékhelyét, és a Maradona-zászlók között szemet szúrt egy ház oldalára festett grafiti. A hét éve elhunyt nápolyi filozófusnak, Luciano De Crescenzónak állított emléket, a művészi kép mellett az íróként és színházi rendezőként is ismert híresség Máraiéval összecsengő gondolata volt olvasható: „Azt hiszem, Nápoly az emberiség utolsó reménye a túlélésre.” A délolasz szellemi élet ikonja mondta egyébként ezt is: „Igenis létezik örök szerelem. Egyetlen ismert formája, ha valaki hűségesen egy futballcsapatnak szurkol.” Egy másik kopott, omladozó épület falán látott falfirka pedig arra tanított, hogy a Napoli iránt táplált közös tűz képes a szívek harcának barikádjait is felégetni: „Bocsássunk meg egymásnak, és csókolj a következő scudettóig!”

Ami azt illeti, a következő bajnoki cím nem tűnik elérhetetlennek a – Maradona-korszak mennyei dicsfényben úszó aranyai (1987, 1990) után, emberöltőnyi várakozást követően – 2023-ban és 2025-ben is Olaszország csúcsára jutó Napolinak. „Step on scudetto” – írták a szerkesztők a Corriere dello Sport nápolyi kiadásának címlapjára, nem is olyan burkoltan biztatva a lépéshátrányban lévő, a meccsnapon harmadikként „ébredő” csapatot arra, hogy a középmezőny alján szereplő Parma ellen acélozza meg bajnoki reményeit. Antonio Conte vezetőedző nem ülhetett le a kispadra, két mérkőzésre eltiltották, miután a táblázatot vezető Internazionale elleni, előző hétvégi milánói rangadón (2–2) élesen kikelt a játékvezetők ellen és piros lapot kapott. A hosszú ideje sérült Kevin De Bruyne távollétében a skót Scott McTominay lehetett a csapat motorja, sőt szűk negyedóra után gólszerzőként is ünnepelte őt a nápolyi stadion negyvenezres közönsége – túlságosan korán, a szenvedélyre vak VAR ugyanis lest érzékelt a közelről begyötört labda előzetes útja során. Filippo Rinaldi, a Parma kapusa védett néhány szépet (majd bizonytalankodott is egyet-egyet), a második félidőben fokozódó nápolyi nyomás azonban eredménytelen maradt.

A Márai Sándornál oly sötét színben említett sportérzelmek ezen a fázós januári estén visszafogottan törtek elő. Jellemző a futballesemény csendes dramaturgiájára, hogy talán a leginkább szívet melengető jelenet a kezdés előtti előkészületekhez kötődött: a Napoli gimnasztikázó játékosainak Maradona milliók által ismert, 1989-es dekázós táncát idézve a Live Is Life című számot játszották be a hangszórókon, a közönség nagy örömére. A nápolyi futballtörténelem lapjain hamar halványuló szerdai meccsélmény, a Parma elleni 0–0-s döntetlen után pedig mi sem mondhatunk mást: ilyen az élet.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ, PÓTOLT MÉRKŐZÉS
Napoli–Parma 0–0
Később
20.45: Internazionale–Lecce