Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

P. K.P. K.
2026.03.15. 20:04
null
A kékben játszó Como 0–1-ről fordított a Roma ellen (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójának vasárnap kora esti meccsén a Roma korán megszerezte a vezetést a Como vendégeként, de a hazaiak fordítottak, és sorozatban negyedszer tudtak győzni.

 

A mérkőzés előtt 51 ponttal 5., a legutóbbi három bajnoki meccsét megnyerő Como és az ugyancsak 51 pontos Roma mérkőzésén már a 7. percben 11-eshez jutottak a vendég fővárosiak, miután Diego Carlos megrúgta Stephan El Shaarawyt a tizenhatoson belül. A büntetőt a bajnokságban ebben az idényben hetedik gólját szerző Donyell Malen értékesítette, aki a jobb felső sarokba lőtt. 0–1

Malen még Romának szerezte meg a vezetést a meccs elején tizenegyesből (Fotó: .facebook.com/officialasroma)

A folytatásban a Como hiába próbált nagy nyomást helyezni a Roma kapujára az első félidőben –  63 százalékos labdabirtoklás mellett tíz lövésig jutottak a hazaiak, a két vendégpróbálkozással szemben –, a legnagyobb helyzeteit is kihagyta, Jacobo Ramón öt méterről a kapu mellé lőtt.

A második félidőben már góllá érett a hazai fölény: a görög válogatott Anasztasziosz Duvikasz lőtt balról a kapu rövid oldalába az 59. percben. Hat perccel később pedig emberelőnybe került a Como, miután Wesley Franca megkapta a második sárga lapját. A hazaiak a 79. percben ki is használták az emberelőnyüket: Diego Carlos a kipattanó labdát közelről küldte a hálóba, vezetéshez juttatva a Comót.

A folytatásban növelhette volna előnyét a Como, de végül is maradt a 2–1 – Cesc Fabregas vezetőedző csapata sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését nyerte meg.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Como–Roma 2–1 (Duvikasz 59., Diego Carlos 79., ill. Malen 7. – 11-esből)
Korábban
Hellas Verona–Genoa 0–2 (Vitinha 62., Östigard 86.)
Pisa–Cagliari 3–1 (Moreo 9. – 11-esből, A. Caracciolo 52., 54., ill. Pavoletti 67.)
Kiállítva: Durosinmi (37.), ill. Obert (81.)
Sassuolo–Bologna 0–1 (Dallinga 6.)
20.45: Lazio–Milan

A TOVÁBBI PROGRAM
Hétfő
20.45: Cremonese–Fiorentina (Tv: Arena4)
Szombat
Internazionale–Atalanta 1–1 (P. Esposito 26., ill. Krsztovics 82.)
Napoli–Lecce 2–1 (Höjlund 46., Politano 67., ill. Siebert 3.)
Udinese–Juventus 0–1 (Boga 38.)
Péntek
Torino–Parma 4–1 (Gio. Simeone 3., Delprato 54. – öngól, M. Keita 56. – öngól, Zapata 90+1., ill. Pellegrino 20.)

1. Internazionale29222565–23+42 68 
2. Milan28179244–20+24 60 
3. Napoli29185645–30+15 59 
4. Como29159548–22+26 54 
5. Juventus29158651–28+23 53 
6. Roma291631039–23+16 51 
7. Atalanta291211640–27+13 47 
8. Bologna291261138–34+4 42 
9. Sassuolo291151335–39–4 38 
10. Lazio28910928–280 37 
11. Udinese291061333–42–9 36 
12. Parma298101121–36–15 34 
13. Genoa29891236–40–4 33 
14. Torino29961432–50–18 33 
15. Cagliari29791331–41–10 30 
16. Lecce29761621–39–18 27 
17. Fiorentina285101330–42–12 25 
18. Cremonese28591422–40–18 24 
19. Pisa292121523–49–26 18 
20. Verona29391722–51–29 18 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Továbbra is veretlen a Como és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 21:06

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12