Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.05.01. 20:05
null
Idegenben is hatalmas az öröm a Veneziánál (Fotó: Getty Images)
A Venezia labdarúgócsapata egy év után visszajutott az olasz élvonalba, miután a Serie B 37. fordulójában biztossá tette feljutását, míg a másik automatikus feljutó helyért továbbra is kiélezett a verseny.

A Venezia 2–0-s előnyről csak 2–2-es döntetlent ért el idegenben a Spezia ellen, ám ez az egy pont is elegendőnek bizonyult a biztos feljutáshoz. A velenceiek ezzel azonnal visszatérnek az élvonalba, miután 2025-ben kiestek.

A klub 2015-ös újraalapítása óta hullámzó utat járt be: a 2021–2022-es és a 2024–2025-ös idényben is szerepelt a Serie A-ban, de mindkét alkalommal azonnal kiesett. A csapatot irányító Giovanni Stroppa számára ez már a negyedik feljutás a másodosztályból.

A Serie B alapszakaszából már csak egy forduló van hátra, amely többek között a bajnoki címről is dönt majd. A szabályok szerint az első két helyezett automatikusan feljut az élvonalba, míg a harmadik feljutó helyért hat csapat (3–8. helyezettek) rájátszást vív.

A második automatikus feljutó helyért versenyző Frosinone és Monza a forduló előtt azonos pontszámmal állt. A pénteki játéknap azonban fordulatot hozott: a Frosinone 1–0-ra nyert idegenben a Juve Stabia ellen, míg a Monza 3–2-es vereséget szenvedett a Mantova otthonában, így hárompontos különbség alakult ki a két csapat között az utolsó kör előtt, azaz a Frosinonénak már egy döntetlen is elegendő lesz a biztos feljutáshoz.

 

Legfrissebb hírek

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
14 órája

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03