Több Real Madrid-játékosra is szemet vetett a Juventus – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.05.12. 18:33
null
Gonzalo García és Brahim Díaz is a Juve célkeresztjébe került (Fotó: Getty Images)
Az olasz Tuttosport úgy tudja, a Juventus három Real Madrid-labdarúgót – Brahim Díazt, Goncalo Garcíát és David Alabát – is szívesne látna soraiban, míg a királyi gárda ezzel párhuzamos Kenan Yildiz szerződtetésén töri a fejét.

Az olasz lap szerint a Juve első számú célpontja a Manchester City középpályása, Bernardo Silva, aki az idény végén távozik csapatától, ezzel szabadon igazolhatóvá válik. Azonban a cikkben úgy fogalmaznak, a 31 éves portugál játékos szerződtetése inkább csak vágyálom, egyrészt a több kérő miatt, illetve vélhetően a magas fizetési igény okán – állítólag Manchesterben évi 18 millió eurót keres. Emiatt állítólag a torinói klubnál a B-terven gondolkodnak, és az egyik kiszemelt Brahim Díaz lehet.

A 24-szeres marokkói válogatott futballista mellett szól, hogy fiatalabb (augusztusban lesz 27 éves), kevesebbet keres (állítólag évi 7.3 millió eurót), s hogy nem feltétlenül elégedett a Real Madridnál betöltött szerepével – ebben az idényben, bár 39 tétmeccsen lépett pályára eddig, csak 1496 percet töltött a játéktéren, vagyis mérkőzésenként átlagosan 40 percet. További pozitívum torinói szempontból, hogy ismeri a Serie A-t, mivel kölcsönben három éven át játszott a Milanban, a királyi gárdánál pedig jövőre lejár a szerződése, tehát idén nyáron mozdítható lehet, ha nem hosszabbít.

Szintén érdeklődik a Juventus Gonzalo García iránt, aki a tavalyi klubvilágbajnokságon robbant be a köztudatba, de egyelőre csak kiegészítőember a blancóknál, a jelenlegi idényben 36 tétmeccsen 1315 percet játszott, ám így is összehozott hat gólt és három gólpasszt. A 22 éves csatár szerződése 2030-ig szól, viszont a több játéklehetőség miatt nem kizárható a váltás, akár kölcsönszerződés keretében.

Elősegítheti az üzletet, hogy a Real Madrid Kenan Yildizt csábítaná el Torinóból. A Tuttosport szerint valószínűtlen, hogy a 21 esztendős török támadó már most nyáron távozna a „zebráktól”, miután februárban 2030-ig hosszabbított (illetve alapember, az évadban 11 gólt szerzett, 10 gólpasszt adott), azonban egy olyan megállapodás születhet, hogy jövőre elengedi a Juve, az ügyletbe meg beszámítják Brahim Díazt és Gonzalo Garcíát.

A Tuttosport egy másik cikkében még arról ír, hogy David Alaba iránt is érdeklődést mutat a Juve. Sajtóhírek szerint az osztrák belső védő az idény végén távozik a Real Madridtól, miután lejár a szerződése, és a spanyol klub nemigen marasztalja, mivel rendre sérülések nehezítik az életét. A 33 éves játékos az idényben mindössze 14 meccsen lépett pályára, s csupán 415 percet töltött a zöld gyepen. Állítólag Alaba kétéves szerződést szeretne, évi 5 millió eurós fizetéssel, de a tárgyalások és egyezkedések még ezután kezdődhetnek el.

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
19 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
22 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12