A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.10.18. 17:40
Fotó: Getty Images
Sorozatban ötödik bajnokiját bukta el az Udinese, amely hazai pályán kapott ki 3–0-ra a Leccétől az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában. A Fiorentina ugyan többször veszélyeztette a kaput ellenfelénél a Como elleni hazai meccsén, ám a látogatók jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően 3–1-re nyertek.

Két rossz formában lévő csapat találkozott egymással Udinében. A friuliak az előző négy bajnokijukat kivétel nélkül elveszítették, míg a vendég lecceiek a legutóbbi öt bajnokijukból négyen pont nélkül maradtak, a Monza elleni siker számított némi szépségtapasznak.

Bár bátran kezdett a hazai gárda, a 12. percben a Lecce került előnybe: Antonino Gallo szögletét a berobbanó Kialonda Gaspar fejelte kapura, Maduka Okoye csak belekapni tudott a labdába, hárítani nem. A 33. percben növelte előnyét a Lecce, egy újabb szöglet után Gaspar fejelte vissza a labdát, Tiago Gabriel kapura bólintotta azt, és az ötösnél álló Konan N'Dri még beletette a mellkasát, így Okoye tehetetlen volt.

A folytatásban a Lecce nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagyott ki, Willem Geubbels egyszerűen képtelen volt a kapuba találni. Az Udinese ezt kihasználhatta volna, de Jakub Piotrowski találatát videózás miatt visszavonták, a visszajátszások alapján a lengyel légiós lábujjának a vége lóghatott be... A 86. percben Jamil Siebert viszont lezárta a meccset, külsővel szépen lőtt a jobb sarokba, Okoye ebbe is csak beleérni tudott.

Az Udinese rossz sorozata folytatódott, míg a Lecce fontos győzelmet aratott, amely akár ennél is nagyobb különbségű lehetett volna.

Folytatta pocsék szereplését a Fiorentina: a lilák szezonbeli ötödik verségüket szenvedték el a Serie A-ban, ezúttal a Como vendéglátójaként kaptak ki. A 32. percben Mattia Liberali egyedül törte fel a toszkán védelmet, majd négy perccel később Álex Valle beíveléséből Nico Paz növelte a vendégek előnyét. 

Az egész meccsen egyébként veszélyesebben játszó és több minőségi helyzetet kialakító hazaiak Marin Pongracic révén még a szünet előtt faragtak hátrányukból, sőt, újra a kapuba találtak, de a horvát bekk második gólját a VAR-vizsgálat után érvénytelenítették.

Tizenegy perccel a fordulás után eldőlt a mérkőzés: Paz ezúttal előkészítő volt, a befejező pedig Anasztasziosz Duvikasz, aki a kapu közepébe lőve állította be a 3–1-es végeredményt – nagyon úgy néz ki, hogy a Fiorentinának most is valami hasonló feltámadásra lesz szüksége a kiesés elkerüléséhez, mint az elmúlt évadban.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Udinese–Lecce 0–3 (K. Gaspar 12., N'Dri 33., Siebert 86.)
Fiorentina–Como 1–3 (Pongracic 42., ill. Liberali 32., N. Paz 36., Duvikasz 56.)
18.00: Milan–Atalanta (Tv: Match4)
20.40: Juventus–Lazio

Pénteken játszották
Frosinone–Sassuolo 4–2  (Calo 9., Raimondo 26., 30., 57., ill. Berardi 15., Thorstvedt 37.)

Szombaton játszották
Venezia–Napoli 1–0 (A. Adams 49.)
Bologna–Internazionale 1–3 (Pobega 10., ill. M. Thuram 44., Carlos Augusto 69., Bonny 83.)
Roma–Genoa 2–0 (Castro 50., Lulli 68.)

Hétfőn játsszák
18.30: Monza–Cagliari (Tv: Match4)
20.45: Parma–Torino  (Tv: Arena4)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
20 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
2026.10.16. 22:46

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
2026.10.13. 16:44

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2026.10.12. 22:44

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 23:02

Serie A: két korai sérülés, két gól és döntetlen a Milan meccsén

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 20:01

Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 17:11

Egyik legjobbja piros lapot kapott, de a Roma így is ponttal távozott a Como otthonából

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:35