Párizs 2024: kollégiumi szobák várták a magyar sportlövőket, Péni István lázas

2024.07.25. 16:18
Péni István és Kissné Oroszi Edit (Fotó: Árvai Károly)
Váratlan nehézségekkel szembesült a magyar sportlövőcsapat a szombaton kezdődő olimpiai versenyek előtt.

 

Hosszú ideje lehetett tudni, hogy a lövők számára az ötkarikás élmény nem lehet majd teljes, legalábbis abból a szempontból, hogy a párizsi olimpiai faluba nem költözhetnek be és nem élhetik mindennapjaikat a többi sportolóval közösen a játékok alatt, mivel versenyeiket a francia fővárostól 270 kilométerre fekvő Chateauroux-ban rendezik.

A Párizstól való távolság igazán komoly problémát nem jelent Péni Istvánéknak, a franciák nemzeti lőtere ugyanis minden igényt kielégít, a szállásuk átvételekor azonban komolyan meghökkentek a kedd esti érkezéskor.

„Talán úgy mondanám, hogy nagyon egyszerű a szállás – nyilatkozta az MTI-nek Kissné Oroszi Edit, a puskások szakágvezetője, majd kicsit részletesebben is kifejtette az ötkarikásnak nem nevezhető körülményeket. – A lövőink egy szakközépiskola kollégiumában vannak elszállásolva, a szobákban nincs fürdő, azt a folyosón találják. Ráadásul az ennivaló sem jó.”

Ez utóbbi problémát némileg sikerült enyhíteniük a magyaroknak azzal, hogy az olimpiára érkező sportlövők másik felének szállásán, amely egy főiskolai kollégium, már lényegesen színvonalasabb az ellátás, így oda járnak ebédelni. Ez praktikusabb is, mintha a saját szállásukra mennének, mert a főiskolai kollégium közelebb van a lőtérhez.

„Azért mindezek ellenére készülünk a versenyre, és már nagyon várjuk. Úgy gondolom, jól felkészültünk, jó formában vannak a versenyzőink – jegyezte meg a szakember, hozzátéve ugyanakkor, hogy nem a szállás jelenti az egyetlen gondot a csapatnál. – Sajnos Mészáros Eszter már úgy jött ki, hogy torokgyulladással küzdött, Péni István pedig itt lett rosszul, és belázasodott.”

A két puskás így most versenyt fut az idővel, ami nem nekik dolgozik, mivel szombaton reggel éppen ők nyitják meg magyar szempontból az olimpiát a puskások vegyescsapat számában.

„Eszter már jobban van, de kissé levert, István viszont nagyon küzd, rettenetesen izzad a lövőruhában – érzékeltette a helyzet komolyságát Péni edzője. – Reméljük, hogy szombatra jobb állapotba kerül. Az segítség, hogy vegyescsapatban csupán harmincat kell lőnie az alapversenyben.”

Oroszi Edit azt is hangsúlyozta, hogy minden nehézség ellenére is bizakodva várják a versenyeket, és az edzéseken mindenki, így Péni és Mészáros is, jó formát mutatott, amíg bírták erővel.

„Azt láttam a mai edzésen, hogy az elején jól lőttek, később azonban érthető okokból elfáradtak – mondta a két betegről a szakember. – Pekler Zalán edzéseredményei nagyon jók, reméljük, a versenyen is így fog tudni lőni.”

A szombati első versenynapon a Mészáros, Péni puskás páros mellett az ötfős küldöttség két pisztolyosa, Fábián Sára Ráhel és Major Veronika is lőállásba lép. Ők a légpisztoly alapversenyében lesznek érdekeltek.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
1 órája

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
2026.09.25. 18:40

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09