Brazília nagyot játszott, Japán búcsúzik a férfi kosártornán

Sári RolandSári Roland
2024.08.02. 12:51
A brazilok kiejtették Japánt (Fotó: Getty Images)
A párizsi olimpián a férfi kosárlabda torna B-csoportjában Brazília 102–84-re győzte le Japánt, így az ázsiaiak kiestek a csoportkörben.

A két gárda számára nem volt kérdés, hogy a továbbjutásért lépnek pályára, hiszen a mind a két csapat nyeretlen volt az első két találkozóján, így ennek a mérkőzésnek a vesztese már búcsúzhatott is a játékoktól. 

Az előző mérkőzést figyelembe véve a japánok meglepően gyengén kezdtek, míg a braziloknál szinte minden összejött, az első negyed végére már két számjegyű ponttal és 30 fölé jutottak. A folytatás azonban már sokkal kiegyenlítettebb volt, kissé normalizálódott a brazilok hihetetlen teljesítménye, míg a japán gárda már sokkal magabiztosabban tudott védekezni és támadni egyaránt. Ez azonban a nagyszünetig csak arra volt elég, hogy tartsák a lépést Brazíliával, ahhoz kevés volt, hogy csökkenteni is tudják a különbséget. 

A második félidőben megkezdődött a várt felzárkózás, az utolsó játékrészre már mindössze négypontos hátrányban fordulhattak. A záró etapban viszont ismét inkább brazil fölényt láthattunk, hiába próbálkozott Japán, végül még inkább lemaradt, így vége az olimpiájának. 

A brazil válogatott ezzel a győzelemmel biztosította a csoportjában a harmadik helyet, ami a másik két kvartett végeredményétől függően akár továbbjutást is érhet a negyeddöntőbe. 

A 2008 óta első ötkarikás tornáján szereplő görög válogatott kedden a tokiói játékokon harmadik helyezett Ausztráliát verte meg, s ezzel első győzelmét aratta a tornán. A meccs legjobbja a Milwaukee Bucksszal NBA-bajnok Jannisz Antetokunmpo lett 20 ponttal.

KOSÁRLABDA
FÉRFIAK
B-csoport
Japán–Brazília 84–102 (20–31, 24–24, 29–22, 11–25)
KÉSŐBB
21.00: Franciaország–Németország

A-csoport
Görögország–Ausztrália 77–71 (25–24, 28–12, 9–14, 15–21)
KÉSŐBB
17.15: Kanada–Spanyolország
 

 

Legfrissebb hírek

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
20 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os fiúknak a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 18:04