Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Párizs
2024.08.04. 23:23
Halász Bence reméli, büszkék rá Magyarországon (Fotó: Árvai Károly)
Friss olimpiai ezüstérmesünk a Nemzeti Sport kérdésére elmesélte, serdülőkorában országos bajnok távolugró volt, és arról is beszélt, hogy 82 méteres dobásra készült.

 

– Nagyon szépen fel volt építve ez a verseny, dobásról dobásra jött előre!
Pénteken mondtam, hogy ez teljesen más dobókör, mint amihez az utóbbi években és edzésen hozzászoktunk, ennek megfelelően muszáj voltam már a bemelegítéstől kezdve felépíteni a versenyzést. Nagyon stabil olimpiai döntőt tudtam bemutatni, habár a hőn áhított nyolcvan méter és az edzőm egyéni csúcsa nem lett meg, azért az olimpia és a bajnokságok mégiscsak helyezésre és címre mennek. Tényleg meglett, ami nagyon sok ember vágya volt, remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt, rendkívül szoros és erős döntő. Ha Katzberg első dobását leszámítjuk, mindenkinek az eredményén látszott, hogy ez nem az, amiből hatalmas, világraszóló verseny lehet, de mindenki nagyon küzdött, és ez az ezüstérem mindent felülír.

– Az utolsó dobása előtt mi játszódott le önben?
Rendkívül nagy kő esett le a szívemről, nyolcvanezer ember hallhatta a stadionban, mekkorát koppant… Többször előfordult velem olyan, hogy elöl lévő pozícióban az utolsó sorozatokban hátrébb csúsztam, ezt most az élet felém billentette. Ez annak is a visszajelzése, hogy idén milyen mennyiségű és minőségű munkát végeztem. Amennyire büszke vagyok erre az olimpiai ezüstéremre, holnap ez már gyakorlatilag történelem kell, legyen. Kezdődik a felkészülés a jövő évi világbajnokságra, azon dolgozom, hogy még fényesebb éremmel térhessek haza onnan!

– Gondolt arra, hogy esetleg pályát változtat? Nagyon jól ment az a tiszteletkör…
Ezt lehet, hogy sokan nem tudják, elmesélek egy fun factet. Serdülőkoromban, U16-ban országos bajnokságot is nyertem távolugrásban, szóval azért bennem van az igazi atléta. Többször is hívtak tízpróbázónak, most így talán azt mondom, hogy egy kalapács elég… Ekkora adrenalinnal még én is tudtam gyorsan futni!

– Katzberg első dobásánál mi volt a reakciója?
Sejtettük, hogy tud ilyet, de utólag elmondhatom, én is nyolcvankét méterre készültem. Olyan volt nekem ez a verseny, mint amikor az embernek nem jut eszébe egy szó, ott van a nyelve hegyén, de nem bírja kimondani. Egy kicsit ide, egy kicsit oda, ha valamit tudnék még alkotni a dobás közben a technikán, meglenne a nyolcvankettő, de nem sajnálom egyáltalán.

– Kompenzálta ezt egy kicsit, hogy nagyon kiegyensúlyozottan dobott, hetvenhét fél és hetvenkilenc vége között volt az összes kísérlete?
Nyilván a hetvenhét fél az elején kicsit megrémisztett, láttam, hogy a többiek is brutális formában vannak, tehát azt gondoltam, ennyi nem biztos, hogy elég a nyolcba kerüléshez. Még egy dobást úgy kellett megcsinálnom, hogy javítsak és érvényes, tehát benn leszek vele. Felépített verseny volt, büszke vagyok rá, hogy ennyi jó dobást tudtam bemutatni, megyünk tovább előre, dolgozunk, de most szeretném kiélvezni ezt a kettős ünnepet, az ezüstérmet és a szülinapomat.

– Milyen lesz a szülinapi ünneplés? 
Remélem, jó! Hoztunk egy kis házit, bízom benne, hogy elővesszük. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom magamról, most én is megérdemlem.

PÁRIZS 2024
FÉRFI KALAPÁCSVETÉS
Olimpiai bajnok: Ethan Katzberg (Kanada) 84.12
2. Halász Bence (Magyarország) 79.97
3. Mihajlo Kohan (Ukrajna) 79.39
4. Eivind Henriksen (Norvégia) 79.18
5. Pawel Fajdek (Lengyelország) 78.80
6. Rudy Winkler (Egyesült Államok) 77.92

 

1.

2.

3.

4.

5.

6.

1. Ethan Katzberg (Kanada)

84.12

82.28

x

x

x

x

2. Halász Bence (Magyarország)

77.58

78.84

79.97

79.94

77.66

79.82

3. Mihajlo Kohan (Ukrajna)

78.54

79.39

x

78.17

76.53

79.24

4. Eivind Henriksen (Norvégia)

76.45

79.18

x

x

76.11

x

5. Pawel Fajdek (Lengyelország)

78.01

77.22

78.57

78.80

x

76.64

6. Rudy Winkler (Egyesült Államok)

77.92

x

x

x

71.90

x

7. Wojciech Nowicki (Lengyelország)

77.42

77.28

76.75

77.03

x

75.92

8. Yann Chaussinand (Franciaország)

x

x

77.38

77.18

x

x

9. Rowan Hamilton (Kanada)

76.59

x

x

 

 

 

10. Merlin Hummel (Németország)

74.85

76.03

x

   
11. Thomas Mardal (Norvégia)

74.25

73.68

x

 

 

 

12. Hrisztosz Franceszkakisz (Görögország)

x

73.34

x

 

 

 

Párizs 2024
2024.08.04. 21:40

Halász Bence ezüstérmet nyert a kalapácsvetés olimpiai döntőjében!

A magyar atléta 79.97 méteres dobással lett második a kanadai Ethan Katzberg mögött.
Párizs 2024
2024.08.04. 22:25

Halász Bence: Nagyon kemény magyar legénynek tartom magam, megküzdök mindennel

„82 méterre készültünk, de nem akart összejjönni.”

 

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
Tegnap, 6:36

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2026.08.11. 23:40

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
2026.08.10. 12:02