Kezdődik a PokerStars Caribbean Adventure – magyar résztvevőkkel

Vágólapra másolva!
2009.01.05. 10:43
Címkék
Ha január, akkor a PokerStars a Bahamákra hívja a játékosokat. Hétfőn kezdődik az egyik legkedveltebb versenysorozata, a PokerStars Caribbean Adventure, amelynek helyszíne nem más, mint az ilyenkor is igen kellemes klímájú Bahamák.
Ha január, akkor a Bahamák
Ha január, akkor a Bahamák
Ha január, akkor a Bahamák
Ha január, akkor a Bahamák

Az idei nevezési díj a tavalyi 8000 dollár körüli összeghez képest emelkedett, így kereken 10 000-et kell fizetniük az indulni vágyó játékosoknak.

Az itthoni pénzre átszámítva közel kétmillió forintos „beugró” ellenére információink szerint több magyar játékos is részt vesz az eseményen, köztük Tóth Richárd és Kaló Dénes.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.


A rendezvénynek az Atlantis Resort and Casino ad otthont, és a múlt évi 1136 fős mezőnynél is több indulóra számítanak az idén. A tavalyi bajnok Bertrand „ElkY” Grospellier 2008-ban kétmillió dollárt zsebelt be, amely összeget a magasabb nevezési díj és a több játékos miatt a győztes pénzdíja ebben az esztendőben jóval meghaladhatja.

Természetesen a főverseny mellett olyan „ínyencségekre” is sor kerül, mint a 25 000 dollár nevezési díjú High Rollers verseny, valamint a 2006-ban már nagy sikert arató World Championship of Battleship Poker.

További pókerhírek és -cikkek a www.poker24.hu oldalon!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
28 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
33 perce

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
37 perce

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
37 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
59 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik