A World Series of Poker története: kölyköké a terep

1989-ben mindenkit az a kérdés foglalkoztatott, hogy Johnny Chan lesz-e az első játékos, aki három főversenyt nyer meg úgy, hogy valamennyin játékával diadalmaskodik (Johnny Moss ugyan három alkalommal végzett az első helyen a WSOP főversenyén, ám először csak társai szavazása által lett győztes). Chan esélyeshez méltóan menetelt a rekordlétszámú, 172 fős mezőnyben, amelynek végén egy fiatal srác várta, a kínai származású játékos Phil Hellmuthtal vívta a heads-upot. Az akkor még mindössze 25 éves Hellmuth páratlan karrierje ezen a nyáron kezdődött, nem is akármekkora dicsőséggel. A fiatalember legyőzte a kor egyik legjobbját, és megérdemelten zsebelte be a több mint hétszázezer dolláros főnyereményt. Hellmuth innentől kezdve megállíthatatlan volt, a WSOP történetének egyik legeredményesebb játékosává vált az utóbbi húsz évben, összesen tizenegy karkötőt gyűjtött be, s ez rajta kívül még senkinek sem sikerült.



Egy évvel később egy iráni származású európai játékos, Mansour Matloubi és Hans Lund csapott össze a végső győzelemért. Az egyik sorsdöntő partiban Matloubi kezében tízes pár volt, míg ellenfele A9-cel várta a közös lapokat. A két nagymenő a turn után tolta be valamennyi zsetonját, ekkor Lundnak már két párja volt, míg Matloubi továbbra is kézbe osztott párral várta a rivert, amely egy harmadik tízes lett, így Matloubi nyerte a partit. A döntő leosztásban Lund végül négyes párral került all in Matloubi hatosai ellen, amelyek kitartottak, így Matloubi első európai győztese lett a WSOP főversenyének.



1991-ben tovább nőtt a létszám, ennek megfelelően a nyereményalap is, a győztes első alkalommal vihetett haza hét számjegyű összeget, egészen pontosan egymillió dollárt. A rekordnyereményt Brad Daugherty nyerte, aki azóta már több pókertémájú könyvet is kiadott. Egy év múlva először csökkent a főverseny létszáma, erre azelőtt nem volt példa. Az első helyet egy agresszív játékos, Hamid Dastmalchi szerezte meg.

1993-ban újabb tornákat kapcsoltak be a versenysorozatba, így már 21 karkötőt lehetett nyerni a Binion Horseshoe kaszinóban rendezett viadalsorozaton. A főverseny döntő asztalán pedig már csak hárman küzdöttek, amikor az aktuális chipleader, Jim Bechtel és az 1990-es torna nyertese, Mansour Matloubi összeakaszkodott. Bechtel emelt a flop előtt, majd kikéredzkedett a mosdóba, ám előtte még hanyagul odavetette társainak, hogy bárki bármennyivel emel vissza, ő tartja. Matloubi végül úgy döntött, hogy tartja Bechtel emelését. A mosdóban piszmogó játékos távollétében az osztó letette az asztalra a flopot, amely egy ász, egy király és egy nyolcas volt. A megérkező Bechtel azonnal emelt, a tét Matloubi all injét jelentette volna. Az 1990-es főverseny győztese ezen a ponton cselt eszelt ki, és hogy minél több információt csaljon ki ellenfeléből, felfordította lapjait. Nem tudott azonban megfelelő döntésre jutni, végül tartotta a hívást, majd fájdalmasan vette tudomásul, hogy Bechtel AQ-ja a nyerő. Mivel a turn és a river sem segítette ki Matloubit, Bechtel nyerte a potot, Matloubi búcsúzott. A vesztes ráadásul képtelen volt elfogadni, hogy rossz döntést hozott, nem fogadta Bechtel kézfogásra nyújtott jobb kezét, s dühében elhagyta a kaszinót. A döntőt végül meg is nyerte az ekkor már hatalmas zsetonfölényben játszó Bechtel.



1994-ben olyan játékos került a főverseny győztesének kijáró trónra, aki hírnevét később mások becsapására használta. Russ Hamilton ráadásul már a verseny közben is csaláson törte az agyát: ez volt ugyanis a jubileumi 25. WSOP, amelynek főversenygyőztese testsúlyának megfelelő ezüstöt kapott a Horseshoe kaszinótól. Ennek megfelelően a mérlegelés is része volt a versenynek, amelyen a későbbi győztes állítólag alaposan kibélelve érkezett. Hamilton több ezer dollárt tartott nadrágja zsebeiben, s ez nem is lenne meglepő, de a mérleg kedvéért a játékos úgy döntött, negyeddolláros fémpénzekkel egészíti ki amúgy jelentős testsúlyát. A döntőt Hamilton nagy fölénnyel nyerte, ám sikere után tizennégy évvel, tavaly kiderült, hogy ő az egyik kieszelője az online pókervilágot alapjaiban megrázó AbsolutePoker-, illetve UltimateBet-botránynak, amelyben több száz játékost rövidítettek meg különböző csalások sorozatával.

1995-ben Dan Harrington diadalmaskodott a főversenyen. Kiváló játékkal a heads-upig menetelt, ahol Howard Goldfarb volt az ellenfele. Harrington végül nyert, ám érdekesség, hogy nem ezt tartják legnagyobb sikerének. A 2000-es évek elején a pókerben végbement robbanásszerű fejlődés óta ő az egyetlen, aki kétszer döntőasztalig menetelt, s ez a játék modern történetének egyik legnagyobb eredménye.



1996-ban egy fiatal profi és egy amatőr csapott össze a fődíjért és az arany karkötőért, Huck Seed kiváló játékkal győzte le Bruce van Hornt. Egy év elteltével újabb változást vezettek be a WSOP életébe, első alkalommal rendezték a versenyeket szabad ég alatt. Az 1997-es főversenyen újra elindult Stu Ungar, aki évtizedes kokainfüggősége miatt csak napszemüveg segítségével tudta elrejteni deformálódott orrát. A főversenyen a már kétszeres világbajnok végig egy kék lencsés, kerek napszemüveget hordott, és közben oktatta mezőnyt. Életmódja ugyan nyomot hagyott külsején, de tehetsége mit sem változott. A döntőasztalon természetesen heads-upig jutott, amelyben kis szerencsével le is győzte ellenfelét, John Strzemppelt.



A zseni sajnos nem sokáig tudta élvezni újabb sikere gyümölcsét, egy év múlva holtan találták egy vegasi motel szobájában. Szervezete feladta a küzdelmet, Ungart szívroham vitte el. Ő az egyetlen játékos a WSOP történetében, aki játékkal tudott háromszor győzedelmeskedni a főversenyen.

Folyt. köv.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Shuffle Up and Deal!