Kilencmillió dollárért adták el a World Poker Tourt

2009.08.05. 15:30
Címkék
Már régóta hallani lehetett, hogy a World Poker Tour eladó, több komoly jelölt is volt a megvételére, végül azonban egy majdnem teljesen ismeretlen cég fektetett be a versenysorozatba.
Egy alig ismert cég, a Gamynia Limited állapodott meg a World Poker Tour Enterprises jelenlegi tulajdonosaival, akik a hírek szerint már régóta árulták a világot körbeszövő versenysorozatot. Bár a WPT az utóbbi negyedéveket folyamatosan haszonnal zárta, a jogokat jelenleg tulajdonló társaság a cég eladása mellett döntött.

Több, a pókeresek között ismert cég is érdeklődött, végül az ismeretlen Gamynia lett a befutó, amely kilencmillió dollárt, egészen pontosan 9,075 millió dollárt és a jövőbeni bevételek bizonyos százalékát kínálta a WPT-ért.

A vevő ugyan nem túl ismert, eszében sincs változtatni az eddig kialakult és sikerre vitt ötleten, maximum kiterjeszteni kívánja. A hírek szerint a vevő cég megállapodott a Hardway Investmenttel, amely a WPT onlineterjedését fogja istápolni. A Hardway egyébként korántsem ismeretlen pókeres körökben, a cég intézi többek között a Titan Poker internetes pókerterem ügyeit is.

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az új cég a vételárért cserébe megkapja a versenysorozat márkanevét, a televíziós jogokat, a televíziós archívumot, a szponzori szerződéseket és a licencrendszert is. A Gamynia nem tervez érdemleges változásokat, így az alkalmazottak, az irodák, a munkamenet marad a régiben. A „hatalomátvételre” a tervek szerint ősszel kerülhet sor, ám az mindössze néhány személyi kérdést érint.

A WPT jelenlegi első embere, Steve Lipscomb szerint az adásvétel egyértelműen a versenysorozat érdekeit szolgálja.

„A megállapodás remélhetőleg új lehetőségeket nyit meg, és hozzásegíti a WPT-t, hogy teljes potenciálját kihasználja" – mondta Lipscomb, aki biztosította a WPT munkatársait, hogy megtartják őket állásukban.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Bűntény a Bobby’s Roomban
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
11 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
37 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája