WSOP November Nine – Darvin Moon a holdra a tart

Vágólapra másolva!
2009.09.01. 18:07
Címkék
A 10 ezer dolláros no limit hold'em világbajnokság novemberi fináléja előtt hétről hétre bemutatunk egyet a döntőasztal játékosai közül; elsőként természetesen a zsetonmennyiségek alapján legnagyobb esélyes Darvin Moon kerül sorra.

 

David Moon
David Moon

Az amatőr játékos gyakorlatilag a WSOP idei főversenyének elejétől az élmezőny tagja, és gyorsan meglovagolta a szerencséjét, amely a döntő kialakulásáig nem is hagyta el. Moon nem is tagadja, hogy Fortuna napokon keresztül fogta a kezét a Rio kaszinóban, ahol a nyáron minden bejött neki.

Moon Marylandből érkezett, ahol fafeldolgozó vállalkozása van. Mindössze három éve játszik rendszeresen pókert, és eddig sem élő, sem online versenyen nem ért el jelentős eredményt. A 45 éves Moon egy helyi kaszinóban vívta ki az indulás jogát, és némi testvéri rábeszélés után úgy is döntött, hogy elindul a Las Vegas-i WSOP 10 ezer dolláros nevezési díjú no limit hold'em viadalán. Megérte.

 AZ NSO AJÁNLJA
 

Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

Moon már a főverseny közepén az élmezőnybe került, az utolsó napokban pedig már nem nagyon akadt, aki tartani tudta volna vele a lépést. A hatodik napon átvette a vezetést, és ki sem engedte a kezéből a döntőasztal kialakulásáig. Moon akciója révén alakult ki a végső kilenc játékos mezőnye, amely majd november 7. és 10. között megküzd a legfontosabb verseny első helyéért. Amikor tízesre csökkent a főverseny létszáma, egy asztalhoz ültették a játékosokat, és éppen Moon volt az, aki döntött a tízedik hely sorsáról.

Az amerikai játékos Jordan Smitht is búcsúztatta, miután osztott nyolcasai a flopon szetté erősödtek, míg Smith osztott ászai nem javultak. Smith tízedikként 900 ezer dollárt nyert, míg a döntőasztalra jutók mindegyike milliomos, hiszen már a kilencedik hely is 1.2 millió dollárt ér.

Az amerikai chipleader elképesztő fölénnyel kezdheti majd meg a döntőasztal küzdelmeit, Moon ugyanis 58 930 000 zseton fölött rendelkezik, míg a második helyezett Eric Buchmannek 24 millióval kevesebb zsetonja lesz a kezdésnél. Annak ellenére, hogy már a torna középső szakaszában élre állt, egyik nagy pókerterem sem tudta meggyőzni Moont, hogy viselje az ő logójukat. A chipleader ugyanis egyáltalán nem tervez profi karriert, menetelését csak a szerencsének tudja be. Állítása szerint a döntőasztal összes versenyzője tapasztaltabb nála, így ha elfogy a szerencséje, el fog fogyni a felhalmozott zsetonmennyiség is.

A Poker24.hu legfrissebb híre:
Újabb sztárok a Ceasars Cupon

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
13 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
13 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
21 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
25 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
31 perce

Magyar színekben folytatja a többszörös utánpótlás vb-döntős

Kerékpár
41 perce

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
54 perce
Ezek is érdekelhetik