Antonius bukott Dwannal szemben, de örülhet

2009.10.29. 18:26
Címkék
Rövid szünet után folytatódott az ötvenezer partiig tartó szimultán omaha heads-up kihívás Tom "durrrr" Dwan és Patrik Antonius között. A legutóbbi szeánsz nyolc órán keresztül tartott, és három kisebb részből állt össze, a felek összesen körülbelül 2000 leosztást játszottak le.

 

 
 Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

A nyolc óra elteltével Dwan örülhetett, hiszen korábbi hétezer dolláros előnyét további 82 ezer dollárral növelte. Túl a félidőn a finn hátránya 27 185 leosztás után 779 248 dollár.

Antoniusnak ennek ellenére nincs oka keseregni, mert a legmagasabb tétű készpénzes játékokban azért alaposan kárpótolta magát: idei össznyereményét nézve már átlépte a hatmillió dollárt – azaz több, mint egymilliárd forintot nyert.

Antonius kedden Gus Hansennel, Daniel Alaeijel és Brian Hastingsszel omaházott, és összességében több mint 800 000 dollár profittal zárt – amivel túljutott a már említett hatmilliós álomhatáron.

Antonius termelékenysége össze sem vethető a többi magas téten játszó profi nyereményével, az idei profitlistán második helyen álló Ashton Griffinnél például kétmillió dollárral többet nyert.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Törékeny és kegyetlen kanadai szépség - Evelyn Ng
A Poker24.hu legfrissebb promóciója: Elképesztő pontverseny a fűszeres pókerteremben

Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
29 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája