A fair play bajnoka lett a második Berlinben

Vágólapra másolva!
2010.03.08. 15:39
null
Tahkokallio második lett
Címkék
A szombaton fegyveres rablással megzavart EPT-versenyen az amerikai Kevin MacPhee nyert, a második a finn Ilari Tahkokallio lett.

Mint arról beszámoltunk, a European Poker Tour berlini állomásának szombati napját erőszakos cselekmények zavarták meg. A szombati versenynap kezdete után nem sokkal a versenynek helyet adó szállodába fegyveres támadók törtek be, a kasszánál lévő nyereményalapra fájt a foguk.

A machetével és egy pisztollyal felfegyverkezett támadók félsikerrel jártak, ugyanis a biztonsági őrök közbelépése miatt csak a zsákmány egy részét tudták magukkal vinni. Az incidensben senki sem sérült meg, a versenyre azonban komoly kihatása volt a történteknek. Ugyanis a rablás alatt káosz alakult ki a játéknak otthont adó teremben is, a játékosok fejvesztve menekültek, felborítva mindent, ami az útjukba került.

Az egyik asztalnál a zsetonok összeborultak, így nehezen lehetett rekonstruálni, kinek, mennyi zsetonja volt pontosan. Ráadásul Ilari Tahkokallio asztalánál éppen parti közben történt a támadás. A versenyigazgató szerint a partit semmisnek kell tekinteni, mert senki sem tudja garantálni, hogy a riverre váró partiban nem nyúltak a magára hagyott paklira. Ez a megoldás nem tetszett Luca Cainellinek, aki nagy előnnyel várta az all-inig jutott leosztásban az utolsó közös lapot, míg ellenfelének, a finn Ilari Tahkokalliónak kedvére való volt ez a megoldás, pláne hogy mindössze három lap segítette volna ki a riveren.

Thomas Kremser versenyigazgató felvetette, hogy a river leosztható abban az esetben, ha mindketten belemennek ebbe. Az olasz vadul helyeselt, de Tahkokalliónak már ez a megoldás nem volt megfelelő. Kremser kijelentette, hogy az ügyben a finn dönt, még akkor is, ha úgy határoz, hogy nem foglal állást, ebben az esetben a parti semmisnek tekintendő, a zsetonokat pedig visszaadják gazdáiknak. Némi gondolkodás után Tahkokallio belement a river leosztásába, döntését tapsvihar fogadta a teremben. Az utolsó lap az olasznak kedvezett, aki duplázott, míg a finn nehéz helyzetbe került.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.

A jó cselekedet azonban lendületbe hozta Tahkokalliót, aki a döntőasztalig menetelt. Sőt, a finnek a vasárnapi fináléban is nagyon ment a játék, így egészen a heads-upig jutott. Ebben az amerikai Kevin MacPhee volt az ellenfele. A finn pókeresnek a diadal kapujában már nem volt szerencséje, így végül kénytelen volt megelégedni a második hellyel, és az azzal járó 600 ezer euróval. MacPhee sikeréért egymillió eurót tehetett zsebre.

 EPT BERLIN, VÉGEREDMÉNY
1. Kevin MacPhee 1 000 000 euró
2. Ilari Tahkokallio 600 000 euró
3. Marc Inizan 350 000 euró
4. Artur Wasek 280 000 euró
5. Ketul Nathwani 210 000 euró
6. Marcel Koller 165 000 euró
7. Marko Neumann 120 000 euró
8. Nico Behling 72 000 euró

A Poker24.hu legfrissebb póker híre: Wink nyert, Gáll 8. lett az Unibet Openen

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
1 perce

Megvan, ki viszi a magyar zászlót a téli olimpia megnyitóján

Téli olimpia 2026
1 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
14 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
23 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
30 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
47 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
59 perce

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik